Pesti Srácok

Szabó Tímea megsértődött, amiért kormánypárti képviselők nem játszottak vele Karácsony-mentegetőst a népjóléti bizottság ülésén

null

A Fidesz és a KDNP képviselői bojkottálták az operatív törzs meghallgatását a koronavírus-járványhelyzettel összefüggésben az Országgyűlés népjóléti bizottságának szerdai ülésén – mondta Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője a Facebook-oldalára feltöltött videóban. A képviselőnő ezúttal azért haragudott meg a kormánypártokra, mert azok nem asszisztáltak ahhoz, hogy a kitalációit számonkérje az operatív törzsön.

Szabó Tíme azt állítja, csak kérdéseket szerettek volna feltenni a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban kialakult helyzettel összefüggésben, illetve a lélegeztetőgépek minőségét illetően. Az első topikot Karácsony Gergely mentegetése miatt tolják, mint állat, aki azt találta ki, hogy a kórházak mérgezték meg koronavírussal a Pesti úti idősotthon lakóit. A lélegeztetőgépek miatt pedig a Magyar Hang nevű ex-simicskista, ex-jobbikos, jelenleg függetlenobjektív igazikonzervatív lap azon álhíre miatt érdeklődik, miszerint az ausztrál gyártmányú non-invazív lélegeztetőgépek igazából kínai alvássegítő készülékek.

Arról is lettek volna kérdéseik, hogy bár Orbán Viktor kormányfő Budapestet tette meg bűnbakká a járványhelyzet miatt, kiderült, hogy vidéken jóval magasabb a fertőzöttek száma, ami arra mutat, hogy Karácsony Gergely vagy Budapesttel azonosítja magát (a születési anyakönyvet már nem írhatja át), vagy bátran maga elé rántotta a várost, hogy aki őt támadja, az igazából a fővárost pusztítja. Mind a két opció derék, jellemes emberre vall.

PestiSracok facebook image

– sérelmezte az ellenzéki politikus, aki elképesztő arcátlanságnak nevezte a kormánypárti képviselők távolmaradását. Szabó Tímea arról is tájékoztatta a világ közvéleményét, hogy a kormány hiába próbálja Karácsony Gergely főpolgármesterre és a fővárosra rátolni a Pesti úti Idősek Otthonában történtekért a felelősséget, egyértelműen kiderült az elmúlt hetek teszteléséből is, hogy a kormány a felelős. Amennyiben a képviselő asszony a lakossági átfertőződés reprezentatív vizsgálatára gondolt, akkor értelmezhetetlen a gondolatmenete, mert abból csak az derült ki, hogy hamisan állították korábban, hogy sokkal súlyosabb a járvány, mint azt az operatív törzs állítja.

Szabó Tímea szerint tulajdonképpen kijelenthető, hogy Orbán ölte meg az idősotthon lakóit

Újdonságként elővezetésre került a legújabb kampánytermék, miszerint nem is a Pesti úti idősotthon gócpont, hanem a Bajcsy-Zsilinszky Kórház, emiatt pedig Orbán Viktornak bocsánatot kell kérnie Karácsony Gergelytől (mert őt nagyon megbántotta), az elhunytak hozzátartozóitól, illetve azoktól, akik a kormány felelőtlensége miatt fertőződtek meg.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ szerdán azt közölte az MTI-vel, hogy a kabinet képviselői nem vesznek részt az ülésen. Egy későbbi alkalommal, a veszélyhelyzetet követően természetesen állnak a bizottság rendelkezésére, hogy tagjainak külön is beszámoljanak a koronavírus-járvány aktuális helyzetéről. A KTK hozátette azt is, hogy Korózs Lajos, a bizottság elnöke immár sokadik alkalommal hívta meg a kormány és az operatív törzs képviselőit, akik eddig minden alkalommal eleget tettek a meghívásnak, és a napi munkájuk és a napi sajtótájékoztatók mellett több órán keresztül álltak a bizottság rendelkezésére, és ott is külön is beszámoltak a járvány aktuális helyzetéről. Szerdán a kormány képviselői azonban nem kívánnak élni a meghívással. A járvány elleni védekezés ugyanis is még teljes erőt és munkaidőt kíván a járványügyi hatóságoktól és az egészségügyi vezetéstől – közölték.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.