Pesti Srácok

Szigorú biztonsági intézkedések mellett kezdődik meg hétfőn az érettségi

Szigorú biztonsági intézkedések mellett kezdődik meg hétfőn az érettségi

A koronavírus-járvány miatt rendkívül szigorú biztonsági intézkedések mellett kezdődnek meg hétfő reggel, a szokottnál egy órával később, 9-kor, magyar nyelv és irodalommal az idei érettségi írásbelik. Országszerte 84 284-en kezdhetik meg a vizsgákat, néhány tárgy kivételével csak írásbeliket tartanak.

Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár korábban elmondta: eredetileg 113 387-en jelentkeztek a vizsgákra, köztük voltak olyanok is, akik előrehozott érettségit tettek volna; hivatalból 26 638 vizsgázót töröltek a névsorból.

– ismertette. Az államtitkár hangsúlyozta: semmilyen szankció nem éri azokat, akik a vizsgák előtt gondolják meg magukat; nekik csak annyi dolguk van, hogy nem jelennek meg a vizsgán. Ha pedig az adott vizsga díját már megfizette, akkor visszatérítik neki. A visszatérítés menetére vonatkozó tájékoztatót az Oktatási Hivatal május 4-éig a honlapján közzéteszi.

PestiSracok facebook image

Az írásbelik előtti időszakban sűrűbben járnak majd a tömegközlekedési eszközök, a vizsgahelyszínek környékén rendőri felügyelet lesz, valamennyi vizsgázónak maszkot, a tanároknak pedig kesztyűt is biztosítanak. Az iskolák épületében nem lesz rendőri jelenlét, az intézmények környékén és a közterületeken viszont ők segítik a forgalomirányítást és a rend fenntartását.

– összegezte az intézkedéseket az államtitkár. Mint mondta, a felügyelőtanárok beosztásának készítésekor figyelembe veszik az idős, krónikus betegségben szenvedő pedagógusok egészségi állapotát.

– tette hozzá. A helyiségeket a vizsga ideje alatt szellőztetik, az iskolákba belépésre több bejáratot lehet majd használni, a vizsgázóknak nem kötelező az ünnepi ruha. Nem lesz központilag elrendelt lázmérés, a dolgozatok fertőtlenítését 24 órás pihentetéssel oldják meg. A vizsgákat 1144 középiskolában és kormányhivatalban szervezik meg, az írásbelikhez több, mint 941 ezer feladatlap készül, összesen 12 milliónyi oldal. A biztonsági tasakokba, majd dobozokba csomagolt feladatlapokat hat nap alatt huszonhat teherautó szállítja ki 189 járási hivatalba, onnan veszik majd át a vizsgaszervező intézmények.

A diákok a hagyományoknak megfelelően az első napon magyar nyelv és irodalom és a magyar mint idegen nyelvből tesznek írásbelit. A magyar érettségire közép- és emelt szinten is 240 perc áll rendelkezésre, és maximum 100 pontot lehet elérni mindkét szinten. Két különböző feladatlapot kell a diákoknak megoldaniuk: az elsőre 90 percet kapnak a vizsgázók. A feladatlap egy 60 perces szövegértési és egy 30 perces szövegalkotási feladatból áll. Utóbbinál két típusból kell egyet választani, egy érvelést vagy egy gyakorlati szövegműfaj elkészítését, 120-200 szavas terjedelemben. A második feladatlap megoldására 150 percet kapnak az érettségizők. Egy 400-800 szavas műértelmező szöveget kell megírni: lehet választani egy mű adott szempontú értelmezése vagy két mű adott szempontú összehasonlító értelmezése között. A magyart kedden a matematika, szerdán a történelem, csütörtökön az angol nyelv, pénteken a német nyelv követi. A vizsgák mindkét szinten 9 órakor kezdődnek az első héten. A többi napon a délelőtti írásbeli vizsgák 8-kor, a délutániak 14 órakor indulnak. A vizsgaidőszak speciális rendjét meghatározó kormányrendelet szerint a sikeres érettségi vizsgát a nemzeti köznevelésről szóló törvény szerint teljesített, teljes értékű, sikeres érettségi vizsgának kell tekinteni. Az érettségi vizsgák május 21-én zárulnak.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.

Közel 4 milliárdot kaszált a balos önkormányzatoktól és a BKM-től a fenyvesi üdülőügyletben megbukó cég, amelyik Trippon házát is felújította

Exkluzív 2024 június 3.
A BKM - vagyis a fővárosi önkormányzat százszázalékos tulajdonában lévő közműszolgáltató holding és elődje, a Főtáv Zrt. több közbeszerzésében mindkét kivitelező cég indult azok közül, amelyekről korábbi cikkünkben megírtuk, úgy újították fel a balatonfenyvesi FŐTÁV üdülőt, hogy több szereplőből álló cégláncolaton folyatták végig a pénzt, majd a kivitelezést ténylegesen elvégző kisvállalkozást nem fizették ki. A Szin-Ker Kft. 2006 óta hasít a közbeszerzéseken, a fenyvesi projektben maga alá alvállalkozóként bevont Norton Vision Kft még kezdő ezen a terepen. A fókuszunkba került cégek rendre indultak el ugyanazokon a fővárosi közműcégek által kiírt tendereken, ezeket egy kivételével a Szin-Ker nyerte. Tényfeltáró riportsorozatunk mostani részében bemutatjuk, hogy a Szin-Ker jóval több mint Mártha Imréék kedvenc építőipari cége. 2019 óta a BKM-től és baloldali vezetésű fővárosi önkormányzatoktól közel milliárd forintot kaszáltak a közbeszerzéseken. Ez idő alatt a nettó árbevételük elérte a 10 milliárd forintot, amiből most kapaszkodjanak meg, addig sakkoztak, míg 50 millió forint adózási kötelezettség sem keletkezett. Itt érdemes felidézni, hogy éppen a minap derült ki egy másik építőipari cég vezetőjének nyomozóhatóság előtt tett vallomásából, hogy Újpesten például a SZIN-KER Kft-nek azért cserébe, hogy több száz millió forint értékben munkát kapjon, ingyen fel kellett újítani Trippon Norbert házát. Ezt úgy oldották meg, hogy egy másik cégtől teljesítés nélküli fiktív számlákat kértek - ezzel fedték le a körübelül 200 millió forint értékű családi ház átépítési munkáit.