Pesti Srácok

Szijjártó: A kormány kötelességének tekinti a munkahelyek védelmét

Szijjártó: A kormány kötelességének tekinti a munkahelyek védelmét

A kormány a munkahelyek védelmét ugyanúgy kötelességének tekinti, mint a járvány leküzdését – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a versenyképességi program támogatói okiratainak szerdai átadóján.

Szijjártó Péter szerint a magyar cégek jelentős szerepet vállalhatnak a gazdasági újjáépítésben, ezért számít a kezdeményezéseikre. A kormány – mint fogalmazott – az ő érdekükben döntött úgy, hogy kihasználja az uniós szabályok enyhítését, és költségvetési forrásból minden eddiginél nagyobb mértékben ösztönzi a beruházásaikat.

– tette hozzá. A szerdai rendezvényen újabb 3 cégvezető vehetett át támogatói okiratot.

PestiSracok facebook image

A Patec Precision Kft. 574,5 millió forintot meghaladó befektetésének több, mint 287 millió forint állami forrást ítéltek meg. A szingapúri hátterű vállalat autóipari alkatrészeket készít Miskolcon. Legfőbb helyi partnere a Bosch, de az évi 1 milliárd forintos árbevétel kétharmada exportból származik. A kormányzati támogatás okiratát Wong Chin Andrew vezérigazgató-helyettes vette át. A térség fideszes országgyűlési képviselője, Csöbör Katalin elmondta, hogy a vállalat megtartotta mind a 80 munkavállalóját, és korszerű gépsorok beszerzésével készül a jövőre.

A T-Plasztik Kft. 527,1 millió forintos befektetése csaknem 263,5 millió forint költségvetési hozzájárulásra számíthat. A jászladányi cég főképp gumiból és műanyagból készít ipari termékeket. A társaság tavaly és tavalyelőtt is másfélmilliárd forintot meghaladó értékben értékesített külföldön; az export több, mint ötödét tette ki az egész éves árbevételnek. Partnerei közé tartozik számos nagy autógyártó, így többek között az Audi, a BMW, a Ford, a Mercedes-Benz, a Honda, a Škoda, a Volvo vagy a Volkswagen. Kerekes Attila gyárigazgató a visszaesés ellensúlyozását reméli a tervezett fejlesztésektől. Elmondta, hogy megrendeléseik 40 százalékkal estek vissza a járványhelyzet miatt. A nemzetközi kapcsolatokat kihasználva a cég új piacokat szerezhet, ha korszerűsít, és új technológiákat vezet be – tette hozzá. Pócs János, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) felidézte, hogy a kormányfő már a válság előtt kiállt a munkahelyek védelméért. A versenyképességi program tehát – mint fogalmazott – a kormány hitelességi bizonyítványának is tekinthető.

A V-Casting Öntödei Termelő és Szolgáltató Kft. majdnem 522,5 millió forintos beruházást tervez 261 millió forintot meghaladó kormányzati segítséggel. A Pest megyei Ecseren öntvényeket készítő vállalkozás saját fejlesztésű termékekkel ért el jelentős forgalmat. 2018-as árbevételének csaknem a fele, több, mint 1 milliárd forint a külföldi értékesítésekből származott. Vághi Miklós tulajdonos-ügyvezető arról számolt be, hogy a megrendelések beszűkülése miatt nem valósíthatják meg a tervezett beruházásaikat önerőből. A cégvezető elsősorban az automatizálásra és a robottechnológiákra tekint kitörési lehetőségként, és abban bízik, hogy korszerűsítésekkel nem csupán visszanyerhetik, de növelhetik is a válság előtti forgalmukat. Szűcs Lajos, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) kiemelkedően fontos beruházási területnek nevezte Pest megye déli részét. Kedvező adottságaiknak köszönhetően az itteni települések nem pusztán a helyiek megélhetését biztosítják, de a magyar gazdaság teljesítményéhez is jelentős mértékben járulhatnak hozzá – mondta.

A versenyképesség-növelő támogatásra egy nap alatt 12 cég jelentkezett 5 milliárd forintnyi befektetést vállalva. A pályázók száma így szerdáig 552-re, beruházásaik összértéke 265 milliárd forintra nőtt.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.