Pesti Srácok

Szijjártó: észszerű és körültekintő egyensúlyra kell törekedni

Szijjártó: észszerű és körültekintő egyensúlyra kell törekedni

A járvány elleni védekezésben észszerű és körültekintő egyensúlyra kell törekedni, tekintettel az emberi élet és egészség védelmére, a gazdaság újraindítására és a normális élet visszanyerésére - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtti felszólalásában.

A tárcavezető kiemelte: a kormánynak az elmúlt napokban hozott intézkedéseit hármas célrendszer határozta meg, ennek része az egészségügyi ellátórendszer felkészítése egy eddig soha nem látott helyzetre, kedvező startpozíció biztosítása a gazdaságnak az új világgazdasági korszakban, valamint az utazási korlátozások miatt önhibájukon kívül külföldön rekedt magyarok hazahozatala. Megjegyezte, mivel az európai országok a járvány csúcspontja utáni időszak kihívásaival is eltérő időpontokban szembesülnek, fontos figyelembe venni más országok tapasztalatait. Kifejtette, hétfőn átlépte a 10 ezret azoknak a magyaroknak a száma, akiknek segítettek hazatérni, és még 541 olyan magyar van, aki a korlátozások miatt eddig nem tudott hazajönni, nekik is minden támogatást biztosítanak.

-közölte. Szijjártó Péter elmondta, az egészségügyi védekezés sikere érdekében légihidat hoztak létre Kína és Magyarország között, eddig több, mint 130 repülőgép szállított ezen eszközöket.

PestiSracok facebook image

-sorolta. Kitért rá, Kínából 850 ezer olyan gyógyszert kaptak, amely jó eredményeket mutat a koronavírusos betegek kezelésében, és amelyet csak három másik országnak adtak, valamint Japánnal is megállapodtak több mint 12 ezer gyógyszer szállításáról. Megjegyezte, Magyarország több országtól is kapott segítséget, és Magyarország is segített másoknak, így a határon túli magyar közösségeknek, szomszédos és nyugat-balkáni országoknak.

A külügyminiszter arról is beszélt, hogy az elmúlt napokban orvos-szakmai vitákról írt a sajtó, de nyilvánvaló, hogy különböző eszközöket különböző ellátási fázisokban használnak, és amit az egészségügyi terület kér, azt megrendelik és leszállítják az európai szabványoknak megfelelően. A gazdaságot illetően kifejtette: bár az ellenzék segélyeket követel, a kormány továbbra is a munkahelyek létrehozására fókuszál. Egy uniós szabályváltozást kihasználva legfeljebb 800 ezer eurós összeggel támogatnak Magyarországon működő cégeket, amelyek hajlandók beruházásokat létrehozni - magyarázta. Közölte, eddig 526 cég - köztük 416 magyar - jelentkezett, összesen 254 milliárd forint beruházást vállaltak, és ezzel 93 650 munkahely megvédését biztosítják. Az erre a célra szánt 50 milliárd forintos keretet megduplázták, és készek újabb pályázati keretet nyitni - mondta. Hozzáfűzte: tárgyalnak az EU-val, hogy a maximális támogatási összeget eltörölhessék, május végére ígért választ az unió. Szijjártó Péter hangsúlyozta: politikai vitákkal is szembesültek az elmúlt időben, "alapvető és megmosolyogtató hazugságokkal" a koronavírus-törvény vonatkozásában. Hallhatták, hogy nem ülésezik a parlament és találkozhattak "sunyi nácizással is" - fogalmazott. Közölte, most, hogy az Országgyűlés arra készülhet, hogy jogszabállyal vessen véget a veszélyhelyzetnek, mindenki, aki "ennek ellenkezőjét hazudta", elnézést kérhetne.

-jelentette ki a külügyminiszter.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.