Pesti Srácok

Ukrajnában meghaladta a húszezret az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma

Ukrajnában meghaladta a húszezret az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma

Továbbra sem lassul a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, péntekre egy nap alatt 442 új esetet azonosítottak, velük együtt a regisztrált fertőzöttek száma már húszezer felett van – derült ki az egészségügyi minisztérium adataiból.

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter szokásos napi online tájékoztatóján közölte, hogy előző nap kilenc beteg hunyt el, így már 588-ra emelkedett a járvány halálos áldozatainak száma az országban. Eddig 6585-en gyógyultak fel, közülük 358-an az utóbbi egy nap alatt. Az egészségügyi dolgozók közül eddig 3907-en fertőződtek meg, közülük huszonnyolcan haltak bele a betegségbe, és 1722-en gyógyultak fel. Kórházi ápolásra eddig 6332-en szorultak; közülük 256 embert, köztük egy gyermeket kellett lélegeztetőgépre kapcsolni. Ukrajnában eddig 267 185 laboratóriumi, úgynevezett PCR-tesztet végeztek el. Az egészségügyi tárca pénteki sajtóközleményében arról tájékoztatott, hogy jelenleg az országnak csaknem a fele, tizenegy megye még nem áll készen a korlátozások újabb enyhítésére, közöttük Kárpátalja és Kijev megye, valamint a főváros sem. Ide tartozik a legfertőzöttebb régió, a romániai határnál lévő Csernyivci megye is, valamint a kelet-ukrajnai Donyeck, Luhanszk, Dnyipropetrovszk, a nyugati országrészben Hmenickij, Rivne, Voliny és délen Mikolajiv megye.

A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy újabb enyhítések lehetnek péntektől, illetve hétfőtől, de egyúttal meg is hosszabbította az országos karantént június 22-ig, viszont úgynevezett adaptív karanténná minősítette át. Ez azt jelenti, hogy régiónként eltérő korlátozások lesznek érvényben, attól függően, hogy az adott térségben hány fertőzött van, és mennyire leterheltek a helyi kórházak. Azok a régiók léphetnek a korlátozások enyhítésének újabb szakaszába, amelyekben az utóbbi hét napban százezer lakosra kevesebb, mint tizenkét új fertőzött esik, az elvégzett PCR- és immunológiai tesztek száma viszont ennél több, a kórházi ágyak leterheltsége pedig kevesebb, mint ötven százalékos – emlékeztetett az UNIAN. Az ukrán hírügynökség szerint négy régióban – Kijev, Rivne, Csernyivci és Voliny megyékben – az új fertőzöttek száma túl magas ahhoz, hogy életbe léptethessék a korlátozások enyhítésének második szakaszát. Vitalij Klicsko kijevi főpolgármester mindazonáltal pénteken ismét kérte a kormányt, hogy – tekintettel a súlyos közlekedési helyzetre – engedélyezze a metró újraindítását hétfőtől a fővárosban.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Nemes János

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.