Pesti Srácok

Ukrán országos tisztifőorvos: Ukrajnának sikerült elkerülnie az olaszországi helyzet megismétlődését

Ukrán országos tisztifőorvos: Ukrajnának sikerült elkerülnie az olaszországi helyzet megismétlődését

Továbbra is gyors ütemben terjed a koronavírus-járvány Ukrajnában: szombatra egy nap alatt újabb 550 új fertőzéses esetet azonosítottak, és ezzel a betegek száma elérte a 11 411-et. A koronavírus okozta Covid-19 betegségben elhunytak száma hét új esettel 279-re nőtt, míg eddig 1498-an gyógyultak fel – közölte az egészségügyi minisztérium.

Viktor Ljasko egészségügyi-miniszterhelyettes, országos tisztifőorvos a Facebookon közzétett bejegyzésében mindazonáltal hangsúlyozta: az országos karanténnak köszönhetően Ukrajnának sikerült elkerülnie az olaszországi helyzet megismétlődését, azt, hogy az orvosoknak választaniuk kelljen, melyik beteget lássák el. Kiemelte: a korlátozásokat azért kellett bevezetni, hogy az ukrán egészségügyi rendszer elbírjon a koronavírus-járvány okozta megterheléssel. Szavai szerint a csaknem két hónapja tartó karantén e tekintetben eredményes volt. Biztosított afelől, hogy jelenleg minden Covid-19-beteg megkapja a szükséges orvosi ellátást az országban, beleértve a súlyos eseteket is.

Ukrajnában március 12-étől vezették be az országos karantént, amelyet utána kétszer meghosszabbítottak; most május 11-éig van érvényben. Ez idő alatt előbb szigorítottak, majd később kissé könnyítettek a korlátozásokon. Jelenleg az országban egyebek mellett kötelező az arcmaszk viselése közterületen és nyilvános helyeken; legfeljebb két felnőtt ember lehet együtt az utcákon, illetve gyerekeket kísérhet; szabályozták, hogy egyszerre hányan tartózkodhatnak az üzletekben. Nem működnek a nagyvárosokban a metrók, leállították a települések közötti személyszállítást, a városi tömegközlekedést csak külön igazolvánnyal, egészségügyi alkalmazottak és más különösen fontos intézmények dolgozói vehetik igénybe. A múlt héten viszont újra engedélyezték a parkok és a közterek látogatását, valamint a napokban az élelmiszerpiacok is kinyithattak.

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter pénteken ígéretet tett arra, hogy május 11-étől elkezdi a kormány fokozatosan feloldani a karantént. Szombati sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy koronavírusos betegeket gyógyító orvosoktól kap a tárcája jelzéseket, hogy nem kapták meg a nekik járó bérkiegészítést, holott a kormány elutalta az erre elkülönített összegeket a régióknak. Ígéretet tett arra, hogy haladéktalanul utánajár annak, mi okozza a kifizetések elmaradását. Volodimir Zelenszkij elnök előző esti videoüzenetében úgyszintén megnyugtatta a lakosságot afelől, hogy május 11-től fokozatosan megkezdik a korlátozások feloldását, a gazdaság támogatására pedig több programot indítanak. Ez utóbbiakból kiemelte a kis- és középvállalkozások számára tervezett 3-5 százalékos hitelprogramot, amelyre 30 milliárd hrivnyát (359 milliárd forint) terveznek elkülöníteni, valamint egy 6 milliárd hrivnyás (72 milliárd forint) összeget a munkanélküliek támogatására.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Karpat.in.ua

Ajánljuk még

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.

Közel 4 milliárdot kaszált a balos önkormányzatoktól és a BKM-től a fenyvesi üdülőügyletben megbukó cég, amelyik Trippon házát is felújította

Exkluzív 2024 június 3.
A BKM - vagyis a fővárosi önkormányzat százszázalékos tulajdonában lévő közműszolgáltató holding és elődje, a Főtáv Zrt. több közbeszerzésében mindkét kivitelező cég indult azok közül, amelyekről korábbi cikkünkben megírtuk, úgy újították fel a balatonfenyvesi FŐTÁV üdülőt, hogy több szereplőből álló cégláncolaton folyatták végig a pénzt, majd a kivitelezést ténylegesen elvégző kisvállalkozást nem fizették ki. A Szin-Ker Kft. 2006 óta hasít a közbeszerzéseken, a fenyvesi projektben maga alá alvállalkozóként bevont Norton Vision Kft még kezdő ezen a terepen. A fókuszunkba került cégek rendre indultak el ugyanazokon a fővárosi közműcégek által kiírt tendereken, ezeket egy kivételével a Szin-Ker nyerte. Tényfeltáró riportsorozatunk mostani részében bemutatjuk, hogy a Szin-Ker jóval több mint Mártha Imréék kedvenc építőipari cége. 2019 óta a BKM-től és baloldali vezetésű fővárosi önkormányzatoktól közel milliárd forintot kaszáltak a közbeszerzéseken. Ez idő alatt a nettó árbevételük elérte a 10 milliárd forintot, amiből most kapaszkodjanak meg, addig sakkoztak, míg 50 millió forint adózási kötelezettség sem keletkezett. Itt érdemes felidézni, hogy éppen a minap derült ki egy másik építőipari cég vezetőjének nyomozóhatóság előtt tett vallomásából, hogy Újpesten például a SZIN-KER Kft-nek azért cserébe, hogy több száz millió forint értékben munkát kapjon, ingyen fel kellett újítani Trippon Norbert házát. Ezt úgy oldották meg, hogy egy másik cégtől teljesítés nélküli fiktív számlákat kértek - ezzel fedték le a körübelül 200 millió forint értékű családi ház átépítési munkáit.