Pesti Srácok

Veneto kormányzója: "Nálunk a turisták nagyobb biztonságban vannak, mint a saját lakásukban"

Veneto kormányzója: "Nálunk a turisták nagyobb biztonságban vannak, mint a saját lakásukban"

A határok újbóli megnyitásával a koronavírus-járvány terjedését elsőként visszaszorító északkelet-olaszországi Veneto tartomány teljes biztonságban várja a turisták visszatértét – hangoztatta Luca Zaia tartományi kormányzó, a Liga párt egyik legnépszerűbb politikusa a nemzetközi sajtónak, benne az MTI-nek adott interjúban szerdán.

Luca Zaia a közösségi oldalán adott interjúban kijelentette: a Venetóba érkező látogatók garanciát kapnak arra, hogy a régió egészségügyi szempontból "biztonságosabb, mint a saját lakásuk". Megjegyezte: Veneto közegészségügyi rendszere Olaszországban a legelső helyen áll, és világszinten is az elsők között szerepel.

– hangoztatta Luca Zaia. Hozzátette: a tartomány újraindult, és "erősebb, mint korábban". Megjegyezte: Veneto történetében nem ez volt az első súlyos válság, ezért a tartomány "tudta, mit kell tennie". Hozzátette: a majdnem 5 milliós Venetóban a járványhelyzetben 50 ezren veszítették el munkahelyüket, ebből 35 ezren az idegenforgalomban. A turizmus került leginkább válságba, pedig tavaly még 70 millió olasz és külföldi látogatóval számolt, 18 milliárd euró bevétellel. Velence repülőtere, amely a harmadik legnagyobb forgalmú olaszországi légikikötő, jelenleg alig működik.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki. Luca Zaia elmondta, hogy február 21. reggelétől, vagyis a Covid-19 fertőzés olaszországi terjedésének első napjától a polgári védelem margherai központjában dolgozik. Az egyik első olaszországi gócpont a venetói Vo' Euganeóban volt, amelynek 3500 lakosát február 23-én karanténba helyezték. Veneto első volt a szájmaszkok, lélegeztetőgépek beszerzésében és a vírustesztek elindításában, amelyekből eddig több, mint félmilliót végeztek el. A tartomány kórházaiban választották külön először a Covid-19-betegeket, és plazmabankot hoztak létre, hogy a felgyógyultak vért adhassanak. A fertőzésterjedéssel szembeni gyors fellépés miatt a szakértők "venetói modellről" beszélnek. A tartományban az utóbbi három hónap alatt valamivel több, mint 18 ezer fertőzöttet diagnosztizáltak; ebből az aktívak száma már ötezer alá süllyedt, jelenleg negyvenen vannak még intenzív osztályon. A halottak száma túllépte az 1800-at. Venetóban indult újra elsőként a termelés, nyitottak meg a vállalkozások a szigorúan ellenőrzött óvintézkedéseknek köszönhetően.

– jelentette ki. A tartományt 2010-től vezető Luca Zaia 91 százalékos támogatottsággal bír a venetóiak között, az általa vezetett tartományi testület 92 százalékossal. A "dózsénak" is nevezett Zaiában, a Venetói Liga, majd az Északi Liga, most pedig a Liga politikusában sokan a párt feltörő csillagát látják.

– hangoztatta. Úgy vélte, az olaszországi pártok általános csökkenő támogatottsági adatai nem megbízhatóak, hiszen a járvány mindent háttérbe szorított, a pártpolitika most kezdődhet újra.

– tette hozzá.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.