Pesti Srácok

A német legfelső bíróság szerint a Facebook visszaél piaci fölényével

A német legfelső bíróság szerint a Facebook visszaél piaci fölényével

Visszaél piaci fölényével a Facebook közösségi portált üzemeltető társaság Németországban - mondta ki egy kedden ismertetett határozatában a német szövetségi legfelső bíróság (BGH).

A testület megerősítette a szövetségi versenyhivatal (Bundeskartellamt) egy 2019 februárjában hozott döntését, amely szerint a Facebook - illetve a portált és egyéb szolgáltatásokat, például az Instragram közösségi portált és a WhatsApp azonnali üzenetküldő alkalmazást üzemeltető társaság - a felhasználók információs önrendelkezéshez fűződő jogát sértő és a piaci versenyt hátráltató módon visszaél a közösségi portálok németországi piacán elért fölényével.

- áll a BGH határozatában. A portált egész Európában üzemeltető írországi Facebook Ireland Limited panaszt emelt a felhasználói szabályzat átalakítására kötelező versenyhatósági határozat miatt a düsseldorfi tartományi felsőbíróságon, amely ugyan még nem döntött az ügyben, de a panaszos kezdeményezésére úgy rendelkezett, hogy az ügy lezárásáig nem kell teljesíteni a határozatot. A BGH ezt a rendelkezést helyezte hatályon kívül keddi döntésével.

PestiSracok facebook image

A portál üzemeltetője szerint ennek nincs gyakorlati következménye, sem a felhasználó magánszemélyek, sem a portált használó vállalkozások számára. A német sajtóban ismertetett állásfoglalásuk szerint továbbra sem igazítják szabályzatukat a versenyhatóság előírásaihoz, és küzdenek annak elismeréséért, hogy nem élnek vissza piaci pozíciójukkal.

A versenyhatóság adatgyűjtési korlátozásokra kötelezné a Facebookot Németországban. A tavaly februári határozat indoklásában rámutattak, hogy a jelenlegi szabályok szerint a felhasználó csak azzal a feltétellel léphet a Facebook tagjai közé, hogy az üzemeltető összekapcsolhatja és egy közös felhasználói profilba szervezheti a portál használata révén keletkező adatait a társaság más termékeinek, például az Instagram vagy a WhatsApp használatával keletkező adataival, és úgynevezett harmadik - nem a Facebook-vállalatokhoz tartozó - honlapok, alkalmazások, szolgáltatások használata során keletkező adataival is.

A hatóság szerint ezen két ponton változtatni kell. A Facebook továbbra is szabadon gyűjthet adatokat különböző termékein, de csak akkor szervezheti össze az egyazon személyről, más-más termék használata révén keletkező adatokat egy egységes Facebook-profilba, ha az adott felhasználó ehhez hozzájárul. Továbbá a nem a Facebook-vállalatokhoz tartozó honlapokról, alkalmazásokról származó adatokat is csak a felhasználó hozzájárulásával rendelheti hozzá az illető Facebook-profiljához.

Aláhúzták, hogy Németországban a Facebook uralja a közösségi portálok piacát, részaránya a naponta aktív felhasználók körében meghaladja a 95 százalékot. Ezért különleges versenyjogi kötelezettségek vonatkoznak rá, és figyelembe kell vennie, hogy "a Facebook-felhasználók gyakorlatilag nem tudnak áttérni más közösségi portálra".

Az internetezők a jelenlegi szabályok szerint vagy elfogadják a társaság rendkívül kiterjedt adatgyűjtési és adatfelhasználási gyakorlatát, vagy nem használhatják a Facebookot.

- emelték ki.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.