Pesti Srácok

A Széchenyi Bank egykori vezetőire csaptak le a nyomozó ügyészek

A Széchenyi Bank egykori vezetőire csaptak le a nyomozó ügyészek

Több, mint hatmilliárd forintos vagyoni hátrányt okozó bűnszervezet tagjait vették őrizetbe a nyomozó ügyészek egy nagyszabású akció keretében – közölte a fővárosi főügyész az MTI-vel szerdán.

Ibolya Tibor ismertette: a gyanú lényege szerint egy kisebbségi állami tulajdonban lévő pénzintézet hitelkihelyezései kapcsán jött létre a bűnszervezet, amelyben a pénzintézet közvetett többségi tulajdonosa és felesége töltött be vezető szerepet. A bűnszervezet a hiteleket kihelyezte abban az esetben is, ha egyébként a hitelt igénylő gazdasági társaság hitelhez nem juthatott volna. A hitelhez jutó gazdasági társaságok a felvett összegek döntő hányadát rövid időn belül különböző gazdasági társaságok közbeiktatásával előre meghatározott módon átutalták a közvetett tulajdonos többségi tulajdonában lévő cégnek. A hitelt felvett gazdasági társaságok a hiteleket nem fizették vissza; a hitelekből végül a pénzintézet közvetett tulajdonosának cége gazdagodott. A bűnszervezet által okozott vagyoni hátrány meghaladja a hatmilliárd forintot.

Az ügyben a Fővárosi Nyomozó Ügyészség nyomozó ügyészei az ügyészség által 2019 decemberében hatáskörbe vont nyomozás keretében a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda rendőreinek segítségével egy nagyszabású, húsz helyszínt érintő és százkilencven embert mozgósító akcióban kutatásokat tartottak és elfogásokat hajtottak végre. Ennek során a megalapozott gyanút alátámasztó bizonyítékokat foglaltak le. A nyomozó ügyészek tizenkilenc embert hallgattak ki gyanúsítottként és kilenc gyanúsítottat őrizetbe vettek. A különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben szerdán két férfi és egy nő letartóztatását indítványozta az ügyészség, és további öt férfi és egy nő bűnügyi felügyelet alá helyezését kérték. Erről a Fővárosi Törvényszék nyomozási bírája csütörtökön dönt.

Az Index értesülései szerint, az őrizetbe vett bűnszervezet tagjai közt a Széchenyi Bank egykori vezetői is szerepeltek. A lap úgy tudja, hogy kedden, hosszas nyomozás után egyszerre ütött rajta a rendőrség a csődbe ment bank egykori vezetőin, illetve a bank zavaros tőkeemelésének más résztvevőin, tanácsadóin. Pontos számot nem tudunk, de akár két tucat helyszínen is lecsaphatott a rendőrség, és ahogy az érintettek hozzátartozói elmesélték másoknak, házkutatást tartottak, iratokat foglaltak le, és az érintetteket bevitték.

PestiSracok facebook image

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.