Pesti Srácok

Az eddigi legkevesebb napi halálesetet jelentettek Angliában

Az eddigi legkevesebb napi halálesetet jelentettek Angliában

A koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások március végi bevezetése óta nem mért mélypontra csökkent az újonnan kimutatott fertőzések és a halálesetek napi száma Nagy-Britanniában. Skóciában most első ízben egyetlen halálesetről sem érkezett jelentés.

A brit egészségügyi minisztérium vasárnap esti ismertetése szerint az előző este zárult 24 órában 77 koronavírus-beteg halálát regisztrálták a hatóságok. Országosan eddig 40.542 olyan haláleset történt, amelyet szűrővizsgálattal bizonyított módon koronavírus-fertőzés okozott. Ez a legalacsonyabb napi halálozási adat azóta, hogy két és fél hónapja érvénybe léptek a járvány megfékezését célzó nagy-britanniai intézkedések. A nagy-britanniai Covid-19-járvány április közepi tetőzésének idején 940 felett járt a napi halálesetek átlagos száma.

A szakemberek rendre hangsúlyozzák, hogy a hétvégéken általában kevesebb halálozási adatot dolgoznak fel az egészségügyi hatóságok, és az összesítésből most kimaradt halálesetek a következő napokban megemelhetik a számokat. Az utóbbi 24 órában országosan feljegyzett 77 haláleset azonban a korábbi hétvégékkel együtt is az eddigi legalacsonyabb napi halálozási adat Nagy-Britanniában a március 23-án elrendelt korlátozó intézkedések érvénybe lépése óta. Ebben az időszakban most először telt el 24 óra úgy, hogy Skóciában a nyilvántartás szerint egyetlen koronavírus-beteg sem halt meg. Észak-Írországban - a járvány elhatalmasodása óta másodszor - szintén nem jelentettek halálesetet vasárnap az egészségügyi hatóságok az előző 24 óráról.

Vasárnap esti tájékoztatásában a brit egészségügyi tárca közölte: vasárnap délig egy nap alatt 142.123 koronavírustesztet végeztek Nagy-Britanniában, és 1.320 új fertőzést azonosítottak. Az újonnan kiszűrt esetek száma is most a legalacsonyabb a járványellenes intézkedések bevezetése óta. Áprilisban naponta 6-7 ezer új koronavírus-fertőzést azonosítottak szűrővizsgálatokkal. A brit egészségügyi hatóságok szerint az R reprodukciós ráta országos átlagban jelenleg 0,7-0,9 között jár, ami azt jelenteni, hogy tíz koronavírus-fertőzött átlagosan tíznél kevesebb másik embernek adja tovább a Covid-19 betegséget okozó vírust. Az 1 alatti R ráta a járvány terjedésének lassulását jelzi. A vasárnapi adatismertetés szerint a járvány kezdete óta eddig elvégzett koronavírus-szűrések száma megközelítette az 5,8 milliót. A leletek közül 286.114 lett pozitív.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.