Pesti Srácok

Az MSZP már most nyáron szeretné megkezdeni az alkudozást a 2022-es választásra

Az MSZP már most nyáron szeretné megkezdeni az alkudozást a 2022-es választásra
Gyurcsány Ferenc, a választáson nagyot nyerő DK és Tóth Bertalan, a megroggyanó MSZP frakcióvezetőjeként szólalt fel. (fotó: Horváth Péter Gyula)

Már nyáron kezdődjenek meg az ellenzéki egyeztetések a következő országgyűlési képviselő-választásra – szorgalmazta az MSZP elnöke, frakcióvezetője szerdán. Az MSZP ezek szerint addig szeretne megállapodni, amíg még pár százalékot mérnek nekik a közvélemény-kutatók.

Tóth Bertalan pártelnök a 3 és 7 százalék közé mért, a parlamentből való kiesés határán billegő MSZP elnökségének tagjaival tartott a párt Facebook-oldalán követhető online tájékoztatót. A nagyhatású rendezvény során Tóth felszólította magát, hogy az MSZP célja a következő választáson nem lehet kevesebb, mint hogy kormány-, valamint korszakváltás legyen.

– tette hozzá. Ismertette, a küldöttek 96 százalékos többséggel fogadták el az MSZP új alapszabályát, amely lehetővé teszi, hogy a szocialisták mind a 106 választókerületben részt vegyenek az előválasztáson, illetve a miniszterelnök-jelöltet is előválasztáson válasszák ki. Tóth Bertalan azt is bejelentette, hogy nem bontja meg a sikert sikerre halmozó dinamikus duót: a tisztújításon Kunhalmi Ágnes választmányi elnökkel indul a társelnöki posztokért.

PestiSracok facebook image

Kunhalmi Ágnes kötőszövet lenne az összefogásban

Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányi elnöke azt mondta: azért indul együtt Tóth Bertalannal a társelnöki posztokért, mert a döntő politikai kérdésekben egyetért vele. Szerinte az MSZP-nek kell az ellenzéki együttműködés "kötőszövetének" lennie. Közölte: harcukat Magyarországért folytatják, hogy csökkenjenek a mély társadalmi különbségek, hogy ne rekesszenek ki senkit az egészségügyi ellátásból, az oktatásból. Olyan államot képzelnek el, ahol mindenkinek van fedél a feje felett, van munkája, amiért tisztességes bért kap – álmodott a politikus. Hozzátette: alapvető dolognak tartják, hogy ne másszon bele a politika az emberek életébe, hogy ne vigyenek el egy Facebook-posztért embereket a rendőrök, hogy a Népszabadság után ne legyen veszélyeztetve az Index is.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.