Pesti Srácok

Az MSZP szerint Korózsnak nem kell lemondania az országos botrányt okozó álhírgyártás miatt

Az MSZP szerint Korózsnak nem kell lemondania az országos botrányt okozó álhírgyártás miatt

Belső vizsgálat indul az MSZP-ben a párt Facebook-oldalára felkerült pánikkeltő videó miatt, amelyben egy magát mentősnek kiadó nő beszélget Korózs Lajos szocialista képviselővel. Németh Athináról azóta kiderült, hogy soha sem alkalmazták a mentőszolgálatnál és még csak nem is egészségügyi dolgozó. Az ATV Start című műsorában Szakács László, az MSZP elnökhelyettese elmondta, hogy az MSZP-ben egy kommunikációs stáb döntött a videó elkészítéséről.

Az ATV honlapján közölt cikk szerint Szakács László arra a kérdésre, hogy ki a felelőse a videónak, azt válaszolta: az, aki előkészítette és elkészítette. Kijelentette továbbá, hogy lesz vizsgálat és felelősségre vonás a pártban, de szerinte nem Korózs Lajos követte el a hibát. Az elnökhelyettes szerint Korózs Lajos rengeteg levelet kapott az ágyfelszabadításban érintett betegek hozzátartozóitól.

– vélekedett, hozzátéve: a képviselőnek nem kell lemondania a történtek miatt – olvasható az ATV honlapján. A videóban szereplő Németh Athináról portálunk a nő egyik ismerősétől megtudta, hogy még csak nem is egészségügyi dolgozó.

PestiSracok facebook image

Az MSZP oldaláról azóta lekerült videóban a nő azt állította, hogy mentősként dolgozik, és egyebek mellett a kórházi ágyak kiürítése után a rossz ellátás miatt elhunyt betegekről beszélt. A nőről kiderült, hogy semmilyen egészségügyi nyilvántartásban nem szerepel, az Emberi Erőforrások Minisztériuma ezért rémhírterjesztés miatt büntetőfeljelentést tett az ügyben.

Forrás: MTI; Fotó: képernyőfelvétel

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.