Pesti Srácok

Az utolsó fotó

Az utolsó fotó

Lányát öleli az utolsó nyilvános fotón Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó. A sportoló ikon halálhírét reggel jelentette be a Magyar Vízilabda Szövetség. Az elmúlt órákban a közösségi médiát is elárasztották a fekete szívek és gyászszalagok. A sportklasszist, a példaképet egy nemzet gyászolja. Sorra jelennek meg a közéleti szereplők, pártok, politikusok részvétnyilvánításai. Az EMMI pedig közölte, hogy Benedek Tibort saját halottjának tekinti. A fájón fiatalon elhunyt sportolóról az utolsó nyilvános fotót felesége osztotta meg Instagramján 5 nappal ezelőtt. Benedek Tibor felesége a fotó alá azt írta: "Szerelmes egyformák". Orbán Viktor miniszterelnök ezekkel a szavakkal búcsúzott: "Lesz-e még? Nem lesz. ? Fekete a víz a medencében."

– írta közleményben a család.

Benedek Tibor 1972. július 12-én született Budapesten. Ötéves korában édesanyja vitte el úszni a gerincproblémái miatt. Vízilabdázni a Központi Sportiskolában kezdett, majd 1989 és 1996 között az Újpest csapatát erősítette. Ezt követően Olaszországba szerződött, ahol előbb az Assitalia Roma, majd a Pro Recco játékosa volt. Pályafutása folytatásában, 2004 és 2007 között ismét Magyarországon, a Budapesti Honvéd együttesében játszott, majd visszatért a Pro Reccóhoz, ahol 2012-es visszavonulásáig vízilabdázott.

PestiSracok facebook image

Diploma a Pázmányról

Az élsport mellett a tanulásra is kiemelt figyelmet fordított: 1991-ben a Testnevelési Főiskolán edzői oklevelet szerzett, 1993-tól pedig a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának történelem szakos hallgatója volt, ahol 2006-ban vehette át diplomáját.

Az Újpesttel LEN Kupát, Szuperkupát és BEK-et, a Pro Reccóval Bajnokok Ligáját, majd Euroligát nyert, emellett több alkalommal volt magyar és olasz bajnok.

Nemzeti színekben már fiatalon letette a névjegyét: 1989-ben ifjúsági Európa-bajnok lett – az isztambuli viadalon az oroszok elleni 8–7-es győzelemből hét góllal vette ki a részét –, majd a junior világ- és Európa-bajnokságról is bronzéremmel tért haza. Öt olimpián szerepelt: 1992-ben Barcelonában hatodik lett a csapattal, 21 találattal pedig a torna gólkirálya volt. Négy évvel később Atlantában negyedik helyezést ért el, és ismét ő dobta a legtöbb gólt.

Az a döntő Sydneyben!

A 2000-es sydneyi játékok előtt veszélybe került olimpiai szereplése: 1999 augusztusában került nyilvánosságra, hogy tavasszal, az olasz bajnoki elődöntő során végzett doppingvizsgálata pozitív eredményt hozott. Mintájában kis mennyiségű clostebolt találtak, amely a játékos véleménye szerint a gombásodás ellen használt kenőcse útján juthatott a szervezetébe. Szeptember 1-jén, egy nappal a firenzei Európa-bajnokság előtt az Olasz Olimpiai Bizottság az Olasz Úszó Szövetség hatáskörébe utalta az ügyet, de felfüggesztését helybenhagyta. Egy hét múlva az úszószövetség 8 hónapra eltiltotta Benedeket. November végén a nemzetközi szövetség (FINA) 15 hónapra növelte a büntetést. A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) 2000 januárjában mondta ki a végső szót: eltiltása 8 hónap lett, amely április 28-án járt le. Benedek ennek ellenére beverekedte magát a csapatba, Sydneyben sokáig nem ment neki a játék, de az oroszok elleni döntőben parádés teljesítményt nyújtva négy gólt szerzett.

Lemondott válogatottság

Benedek – aki egy kézsérülés miatt 1995-től csak csuklóvédőben tudott játszani – éveken keresztül a nemzeti együttes csapatkapitánya volt. 2004-ben Athénban drámai körülmények között védték meg címüket a magyarok. 2005 májusában szívritmuszavara miatt lemondta a válogatottságot, majd 2007 februárjától egészségi állapota újra lehetővé tette a szereplést. A 2003-as barcelonai világbajnokságon szintén győzött, 1998-ban és 2005-ben vb-ezüstérmes, 1991-ben pedig bronzérmes volt. Az Európa-bajnokságokról egy aranyérme (1997), illetve két második és három harmadik helyezése van, emellett egyszeres világkupa- és kétszeres világliga-győztes. A válogatottól a 2008-as pekingi olimpiai győzelem után köszönt el végleg, csúcsot jelentő 437 találkozóval a háta mögött.

Kemény Dénes segítője és utóda

Az edzői munka már visszavonulása előtt is érdekelte: 2010-től Kemény Dénes szövetségi kapitány segítője volt. A férfi válogatott szövetségi kapitányi posztját 2013. január 10-től 2016. december 31-ig töltötte be, irányításával az együttes 2013-ban világbajnok, 2014-ben a budapesti Európa-bajnokságon második, a 2016-os riói olimpián ötödik lett.

Négy évvel ezelőtt beválasztották a Magyar Vízilabda Szövetség elnökségébe. Ezután, 2017-től az UVSE szakmai igazgatójaként, illetve a 2018/19-es idénytől vezetőedzőjeként dolgozott. Idén májusában bejelentette, hogy visszavonul minden vízilabdával kapcsolatos tevékenységtől.

Az év legjobb magyar vízilabdázójának négyszer (1992, 1993, 1994, 2002), választották meg, 2000-ben beszavazták az évszázad magyar vízilabda-válogatottjába. Az esztendő legjobb magyar szövetségi kapitányának egyszer (2013) választották meg. Megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2000), a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2004) és a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2008) kitüntetést is. 2008-ban Budapest díszpolgára lett, 2015-ben bekerült a vizes sportágak Hírességek Csarnokába (ISHOF), 2016-ban tenyérlenyomata felkerült a Magyar Sportcsillagok Falára, egyike a vízilabdázás tíz háromszoros olimpiai bajnokának.

Budapest, 2020. június 18. Életének 48. évében, súlyos betegség után elhunyt Benedek Tibor háromszoros olimpiai aranyérmes, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, a magyar férfi válogatott korábbi szövetségi kapitánya 2020. június 18-án. A felvétel 2013. július 28-án, a barcelonai vizes világbajnokságon készült. Fotó: MTI/Kovács Anikó

Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázót, a magyar sport kiemelkedő alakját, az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját halottjának tekinti – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

– írják.

Fekete a víz a medencében

– ezekkel a szavakkal búcsúzott Orbán Viktor miniszterelnök. Közleményt adott ki a Főpolgármesteri Hivatal, a főpolgármester, a politikai pártok és a Magyar Vízilabdázók Szövetség elnöke is. Vári Attila úgy fogalmazott: "Benedek Tibor igazi példakép volt játékosként és edzőként is".

– írta az MVLSZ honlapján Vári Attila. Hozzátette: felfoghatatlan veszteség, hogy "nincs már közöttünk, hogy nem nevethetünk együtt, nem ölelhetjük át egymást".

– olvasható a megemlékezésben.

"Sosem volt különösen jó labdaérzékem"

Rengetegen osztották meg a közösségi médiában emléküket Benedek Tiborról és búcsúznak a sportoló ikontól. Talán a legszívbemarkolóbb az az idézet, amelyet Benedek Tibor mondott korábban saját magáról. Ezzel az idézettel Deutsch Tamás emlékezett:

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=3320624161304029&set=a.1216252751741191&type=3&theater

A Magyar Vízilabda Szövetség és az UVSE csütörtök (ma) 21 órától nyilvános, gyertyás, csendes megemlékezést tart a Hajós Alfréd Sportuszoda bejárata előtt Benedek Tibor emlékére. Az M4 Sport csatorna csütörtök (ma) délután és este két fontos döntőjével, illetve emlékműsorral emlékezik meg a hajnalban elhunyt sportolóra. Az MTVA sajtóosztályának tájékoztatása szerint 14 órától a 2000-es sydneyi olimpia oroszok elleni döntőjét sugározzák, míg 15.30 órától a 2013-as Magyarország–Montenegró világbajnoki döntőt tűzik műsorra. Előbbin Benedek egy félidő alatt négy gólt szerzett, utóbbin szövetségi kapitányként vezette vb-címig a magyar válogatottat. Az emlékműsor 20.45 órakor kezdődik, többek között a vele készült korábbi interjúkkal, nyilatkozatokkal. Szerdán szintén egy háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Kárpáti György hunyt el. A legendás sportoló emlékére az M4 Sport 21.45-től a Hősök Tere – dr. Kárpáti György című filmet ismétli szerda este után csütörtökön is.

Vezető kép: Instagram

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.