Pesti Srácok

Bakondi: Bebizonyosodott, hogy megvédhetők az unió külső határai

Bakondi: Bebizonyosodott, hogy megvédhetők az unió külső határai

A pandémia idején bebizonyosodott, hogy politikai akarat esetén a határ igenis lezárható, az Európai Unió külső határai megvédhetők, és az unió határától minél távolabb meg lehet fékezni a migrációt – hangsúlyozta a Magyar Hírlapnak Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.

A napilap pénteki számában megjelent interjúban Bakondi György felhívta a figyelmet, hogy a koronavírus-járvány időszakához képest jelentős növekedés tapasztalható a migránsok számában. A pandémia idején a balkáni térség nemzetállamai – a görög-török határig bezárólag – rendkívül szigorú határőrizeti intézkedéseket vezettek be. Rendőri és katonai egységeket is igénybe vettek – Szerbiában például a határtérségekben tartózkodó mintegy kilencezer főnyi illegális bevándorlót táborokba szállították, amelyek őrizetét átvette a szerb hadsereg –, így vissza is esett az illegális határátlépési kísérletek száma.

– hangsúlyozta.

PestiSracok facebook image

– mondta Bakondi György, majd azt mondta, hogy ezeknek az embereknek nem az a céljuk, hogy Magyarországon menekültstátust kapjanak, hanem az, hogy hazánkon keresztül eljussanak az Európai Unió leggazdagabb országainak egyikébe. Oda kívánnak eljutni, ahol amúgy is nagy tömegben vannak már, ahol ott tartózkodnak a rokonaik.

– ismertette a belbiztonsági főtanácsadó.

Forrás: Magyar Hírlap

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.