Pesti Srácok

Bezzegromániában listázniuk kell a vendéglátóhelyeknek a vendégeiket

Bezzegromániában listázniuk kell a vendéglátóhelyeknek a vendégeiket

Romániában hétfőn megnyitottak a szabadtéri vendéglátóhelyek, de sokan adatvédelmi szempontból aggályosnak tartják és engedetlenséggel tiltakoznak az ellen, hogy a vendégek elérhetőségének naplózására kötelezték a kerthelyiségek üzemeltetőit. Június elsejétől a román hatóságok tovább enyhítették a koronavírus-járvány miatt korábban elrendelt kijárási és gyülekezési korlátozásokat, egyebek mellett engedélyezték a vendéglátóhelyek szabadban kialakított fogyasztótereinek megnyitását a vendégforgalom előtt. A fertőzésveszély csökkentése érdekében az egészségügyi, gazdasági és környezetvédelmi miniszter közös rendeletben szabályozta a vendéglátóhelyek által betartandó távolságtartási, higiéniai és munkaszervezési feltételeket.

A miniszteri rendelet szerint legalább kétméteres távolságot kell például biztosítani két szomszédos asztal legközelebbi ülőhelyei között, egy asztalhoz pedig legfeljebb négy vendéget ültethetnek egymástól legalább másfél méterre. Ennél közelebb csak az egy háztartásban élő családtagok lehetnek egymáshoz.

A roppant részletes rendelet - amely még arra is kitér, hogy tilos a sótartókat egyik asztalról a másikra áthelyezni - a közegészségügyi hatóságok munkáját megkönnyítendő azt is előírja, hogy a vendéglősök nyilvántartást vezessenek az asztalt foglaló vendégek nevével és telefonszámával. Az adatokat járványügyi okokból kell rögzíteni arra az esetre, ha az alkalmazottak vagy a vendégek közül valakiről később bebizonyosodik, hogy koronavírussal fertőzött.

A román média szerint a vendégek alig tíz-húsz százaléka hajlandó megadni a kért adatokat, de a vendéglősök is kínosnak tartják a helyzetet. Az engedetlenségi hullám miatt megszólaltatott jogászok egybehangzóan törvénytelennek minősítették a miniszteri rendelet vonatkozó előírását, mivel a szabályozás nem garantálja az adatvédelmi szabályok betartását. A vendéglősök feleslegesnek zaklatásnak is tartják a vendégek adatainak naplózását, tekintettel arra, hogy nem áll módjukban ellenőrizni azok hitelességét, mint ahogy azt sem, hogy valóban családtagok-e azok, akik egy asztalhoz akarnak ülni.

PestiSracok facebook image

Romániában a húszezret közelíti az ismert koronavírus-fertőzések száma, az aktív eseteké pedig az április 29-én regisztrált 7700-as csúcsról az eltelt több mint egy hónapban kisebb-nagyobb döccenőkkel mostanra 4700-ra csökkent.

Forrás: MTI; Fotó:MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.