Pesti Srácok

Debrecenbe kerül át a Természettudományi Múzeum

Debrecenbe kerül át a Természettudományi Múzeum

A kormány jóváhagyta Debrecen 2030-ig tervezett fejlesztési koncepcióját, amelynek célja, hogy a város Magyarország keleti régiójának központja legyen – jelentette be az innovációs és technológiai miniszter kedden, a helyi Kölcsey-központban, a programbemutató sajtóeseményen. A mintegy 600 milliárd forint forrásigényű projekteket tartalmazó Debrecen 2030 program öt pillére a gazdaság, a közlekedés, az oktatás, a kultúra és a városfejlesztés.

Palkovics László szerint Debrecen a munkaerőpiaci versenyt az iskolapadban akarja megnyerni, minőségi oktatással és vonzó jövőképpel hívja a fiatalokat. A Debrecen 2030 programból Palkovics kiemelte a helyi nemzetközi repülőtér bővítését, a várost elkerülő keleti körgyűrű folytatását. A miniszter bejelentette, hogy Debrecenbe költöztetik a Természettudományi Múzeumot is. A miniszter ismertette, hogy három projektciklust terveznek: az első, 2021 és 2023 közötti ciklusban 50 milliárd forint költségvetési támogatást nyújtanak majd városi és egyetemi infrastruktúra-fejlesztésekre.

Papp László, Debrecen polgármestere a zászlóshajó projektek közül kiemelte egyebek mellett az új Természettudományi Múzeum megépítését, míg Kósa Lajos országgyűlési képviselő azt mondta, a magyar jövő Debrecenben épül.

PestiSracok facebook image

– mondta az RTL híradójának Palkovics László.

Egyelőre nincs hivatalos információ arról, hol lesz Debrecenben a múzeum helye, de állítólag a Nagyerdő szélén, az Oláh Gábor utcai egykori DVSC-futballstadion helyén épülhet fel a múzeum.

Forrás: Index

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?