Pesti Srácok

Egyetlen új fertőzöttet és halottat sem regisztráltak az olaszországi járványgócban

Egyetlen új fertőzöttet és halottat sem regisztráltak az olaszországi járványgócban

Az első "járványmentes" nap volt a koronavírus-betegség olaszországi terjedésének egyik kiindulási pontjaként ismert Venetóban. Az egész országban 53 beteg halt meg egy nap alatt a polgári védelmi hatóság vasárnap esti adatai szerint, és százkilencvenhét új fertőzöttet szűrtek, többségüket továbbra is Lombardiában. A járvány egyik gócpontjának számító Venetóban több, mint három hónap kellett az új fertőzöttek és a halottak napi számának lenullázásához. A tartományban terjedt el elsőként a koronavírus-járvány: február 23-án vesztegzár alá helyezték Vo'Euganeo kisváros 3500 lakosát.

A majdnem 5 millió lakosú tartományban azóta több mint 19 ezer fertőzöttet szűrtek, jelenleg valamivel több, mint tizenkilencezer a betegek száma. A halottak száma megközelítette a kétezret. Olaszországban 32.264-re csökkent az aktív fertőzöttek száma, miközben a gyógyultaké 165 ezer fölé emelkedett. Kórházban valamivel kevesebb, mint ötezer beteg van, 287-en intenzív osztályon. Utóbbiak száma márciusban megközelítette a négyezret. A halottak száma az utóbbi egy nap alatt 53-mal emelkedett. A gyógyultakat és halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek mennyisége elérte a 234.998-t. Az új fertőzöttek száma - a halottakat is számolva - egy nap alatt 197-tel emelkedett, ebből 125 esetet Lombardiában szűrtek. Rómában lezártak egy idős betegeknek fenntartott rehabilitációs intézetet, miután egy páciens meghalt az új koronavírus-fertőzésben, további 35 személy pedig pozitívnak bizonyult, köztük az egészségügyi személyzet tagjai és a betegek rokonai.

Domenico Arcuri járványügyi kormánybiztos egy vasárnapi interjúban elmondta, hogy az utóbbi nyolcvan napban 390 millió szájmaszkot osztottak szét a kórházakban és a lakosság között. Arcuri hangsúlyozta, hogy a járványgörbe folyamatos laposodása nem jelenti a vészhelyzet elmúlását.

PestiSracok facebook image

-jelentette ki, hozzátéve, hogy jelenleg kétszer annyi intenzív hely áll rendelkezésre mint február végén. Megjegyezte, hogy feladatnak most a tünetmentes pozitívak felkutatása számít. Hétfőtől kísérleti jelleggel négy olasz tartományban indul el az Immuni nevű kontaktkereső mobilalkalmazás, amelyhez eddig 4 millió olasz csatlakozott.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.