Pesti Srácok

Egyre nagyobb teher és sok feszültséget okoz a vásárlási idősáv

null

Kezd teherré válni az időseknek fenntartott vásárlási idősáv a boltokban, ahol egyre többen hagyják figyelmen kívül a korlátozást, ami így ellenőrzés híján leginkább a munkavállalókat hozza naponta hátrányos helyzetbe. A szakszervezet szerint érdemes lehet újragondolni, van-e még haszna a korosztály szerinti, korábban sikeresnek bizonyuló elkülönítésnek a kereskedelemben, mivel a tapasztalatok szerint már a 65 év felettiek sem csak délelőttönként járnak beszerzésekre, sok helyen pedig el sem küldik a vevőt az üzletből, ha nem a megfelelő időpontban tér be - írja a Magyar Nemzet.

A lap szerint nő a feszültség a vásárlók és a boltosok körében, mert a kijárási korlátozások és a veszélyhelyzet megszűnésével már csak a 65 év felettieknek meghatározott vásárlási idősáv emlékezteti a lakosságot a hetekig tartó, korlátozásokkal teli vírusos időszakra. A lap közlése szerint a 9 és 12 óra között érvényes szűkítés viszont – amikor az időseken kívül senki nem vásárolhat egy üzletbenimmár a tapasztalatok szerint kevésbé éri el a hatását, mivel egyre többen teljesen figyelmen kívül hagyják azt.

A Magyar Nemzetnek nyilatkozotta a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke, aki elmondta, hogy
PestiSracok facebook image

Bubenkó Csaba vázolta, hogy akad olyan kereskedelmi egység, ahol délelőtt 9 és 12 óra között az ajtóban megállítják, de nem küldik el a rossz időpontban érkező vásárlót, és kiszolgálják úgy, hogy a bejáratig viszik neki a termékeket, és ott veszik el tőle a pénzt. Másutt rendszeres, hogy délután is betérnek az idősebbek vásárolni, akiket nem küldenek el, legfeljebb figyelmeztetik, hogy zsúfoltabb az eladótér, de már közülük is van, aki azt mondja, támogatná, hogy eltöröljék korlátozást, legfeljebb ott alkalmazzák, ahol a helyi viszonyok azt valóban lehetővé is teszik, és így nem szenvednek hátrányt a napi munkát végző aktívabbak a bevásárlások során - írják.

A lapban közölt információk szerint Bubenkó elmondta, hogy az egyik élelmiszerláncnál azt az utasítást kapták a dolgozók, hogy senkit nem küldhetnek el 9 és 12 óra között, a dolgozók pedig nem tudják, szabályosan járnak-e el, ha az ajtóban szolgálják ki a vásárlókat. Sok helyen maszkot sem viselnek a kereskedők, ahogy a vásárlók sem. Kiemeli: az idősebbek továbbra is különös figyelmet érdemelnek, habár már nem jellemző a tömeg a boltokban, vagyis már nincsenek akkora kockázatnak kitéve, mint a márciusi pánikvásárlások idején, amikor elengedhetetlen volt a speciális védelem. Az érintettek annak is hangot adnak a boltokban, hogy a vásárlás szabadsága is fontos számukra, és a fogyasztókat megosztó idősáv helyett a jövőben hasznos lenne, ha mindenkinek arcmaszkot kellene viselnie, és kötelező kézfertőtlenítést rendelnének el minden kereskedelmi egységben – mondta a szakszervezet vezetője.

Lapunk korábban interjút készített Szentkirályi Alexandra kormányszóvivővel, amiben mi is rákérdeztünk az idősáv lehetséges eltörlésére. Az interjú itt olvasható.

Forrás: Magyar Nemzet/Thurzó Katalin, kiemelt kép: MTI/AP/Petr David Josek
Ajánljuk még