Pesti Srácok

Elfogtak egy pedofil férfit, aki a saját rokonaival fajtalankodott

null

Egy amerikai szervezet jelzése alapján elfogtak egy 26 éves magyar férfit, aki két kiskorú rokonával szexuális cselekményt végzett. A nyomozók a pedofil férfit június 22-én elfogták, gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatására, amit az illetékes bíróság elrendelt - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda szombaton a police.hu honlapon.

A közleményben azt írták, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kiberbűnözés Elleni Főosztálya nyomozást folytat szexuális erőszak és gyermekpornográfia bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A nyomozók - nemzetközi bűnügyi együttműködés keretében - az amerikai Eltűnt és Kizsákmányolt Gyermekek Nemzeti Központjától kapott információk alapján azonosítottak egy 5 éves magyar kisfiút, akiről gyermekpornográf felvételt osztottak meg az interneten. A kibernyomozók az ügyben indított nyomozás során megállapították, hogy a képeket készítő magyar férfi a gyermek Ausztriában élő rokona, továbbá bizonyítékokat szereztek arra vonatkozóan, hogy a gyermekkel és szintén kiskorú testvérével is szexuális cselekményt végzett.

A nyomozók a 26 éves férfit június 22-én elfogták, gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatására, amit az illetékes bíróság elrendelt.

Forrás: MTI/Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.