Pesti Srácok

Eljárást indított a rendőrség Korózs álmentőse ellen

null

Kedden reggel a nyomozóhatóság lecsapott a magát mentőtisztnek kiadó Németh Athinára, aki az MSZP elhíresült propagandavi­deójában azt állította: az általa ápolt tíz beteg közül kilenc elhunyt a kórházi ágykiürítések következtében. A csalót kihallgatták, otthonában házkutatást tartottak. Az eddigi adatokból világos, hogy Németh Athina évek óta becsapta a balliberális holdudvart: már 2014-ben orvosnak adva ki magát tartott előadásokat egy Schmuck Andor által szépkorúaknak szervezett rendezvényen – írja a Magyar Nemzet.

A lap értesülései szerint a Magyar Szocialista Párt propagandavideójának főszereplőjét, az álmentő Németh Athinát gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség. A Magyar Nemzet úgy értesült, hogy Németh otthonában házkutatást is tartottak a nyomozók: tegnap reggel iratokat, számítógépeket foglaltak le a gyanúsítottól, aki a lap informá­ciói szerint panaszt tett a gyanúsítás és az eljárás ellen is az ügyészségnél. Állítása szerint nem követett el semmiféle jogsértést. A rendőrség egyelőre egyetlen gyanúsított, Németh Athina ellen indított eljárást az ügyben; a vizsgálat során nem kizárt, hogy a bűncselekmény lehetséges elkövetőinek száma bővülhet. Az ügyben az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) tett feljelentést; a minisztérium álláspontja szerint a Németh Athina által nyilvánosságra hozott hamis állítások a veszélyhelyzetben különösen alkalmasak voltak a társadalomban indokolatlan nyugtalanság keltésére, az egészségüggyel kapcsolatos közbizalom aláásására, ezen keresztül a járvány elleni védekezés hatékonyságának aláásására.

A lap felidézi: az MSZP egy propagandavideóval próbált emberek állítólagos halálából politikai hasznot húzni. A videóban a párt politikusa, Korózs Lajos interjúvolta meg Németh Athinát, aki mentőtisztnek és ápolónak nevezve magát azt állította: tíz általa ellátott beteg közül kilenc meghalt, mindannyian a kórházi ágykiürítések áldozatai. A videó után előbb az Országos Mentőszolgálat jelezte, hogy a nő nem dolgozik náluk és egészségügyi dolgozóként sincs nyilvántartva. Ezután Németh előbb azt állította, hogy a Samaritanus, később pedig azt, hogy az AMS Mentőszolgálat alkalmazottja, amit mindkét cég cáfolt. Azóta kiderült: Né­meth Athina az elmúlt években végigjárta a baloldali holdudvart azzal a mesével, hogy ő orvos, gyógytornász, ápoló. Az ellenzéki politikusok pedig el is hitték neki: Szabó Tímea és Karácsony Gergely is az álmetős történetével támadta a kormányt az elmúlt hetekben.

De korábban is kulcsolt már a baloldalnál Németh: Schmuck Andor egyik 2014-os Facebook-posztja szerint „Dr. Németh Athina az egészségünkről tart ma előadást”, a képen pedig a nő mögött egy idősekből álló közönség látszott. A közösségi oldalakon fellelhetők olyan posztok is, amelyek alapján Németh főorvosnak adta ki magát – emlékeztet a Magyar Nemzet.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.