Pesti Srácok

Észak-Korea felrobbantotta a keszongi Korea-közi összekötő irodát

Észak-Korea felrobbantotta a keszongi Korea-közi összekötő irodát

Észak-Korea felrobbantotta a keszongi Korea-közi összekötő irodát - közölte kedden a dél-koreai országegyesítési minisztérium. A tárca szerint helyi idő szerint délután 2.49 órakor repítették levegőbe a határvárosban lévő irodát. Korábban katonai források közölték, hogy füst gomolygott felette és megpróbálnak utánajárni annak, hogy pontosan mi történt ott.

A keszongi összekötő irodát 2018-ban létesítette a két ország, hogy elősegítse a párbeszédet és az együttműködést. Az irodát a két ország vezetőjének csúcstalálkozója után kialakult békülékeny hangulatban nyitották meg. Január közepén azonban a koronavírus terjedése miatti aggodalmak folytán függesztették az ottani tevékenységet. A múlt héten Észak-Korea "ellenségnek" kiáltotta ki Dél-Koreát és fogadkozott, hogy mindenfajta kommunikációs csatornát felszámol a dél-koreai aktivisták röpiratos kampánya miatt.

Röviddel a robbanás előtt az észak-koreai hadsereg vezérkara közleményben tudatta, fontolóra vette a hadsereg bevonulását a két Koreát elválasztó fegyvermentes övezetbe, és vizsgálja az erről szóló "cselekvési tervet". A vezérkar elfogadott egy javaslatot arról, hogy együttműködik a néppel "az ellenség ellen készülő nagyszabású röplapterjesztésben". A vezérkar nem részletezte, hogy milyen térségekbe fontolgatja a bevonulást, de a Yonhap dél-koreai hírügynökség szerint feltehetően a Keszong határváros és a Gyémánt-hegység környékéről lehet szó, ahol közös ipari és idegenforgalmi beruházásokat és fejlesztéseket valósított meg a két ország. A Szöultól mindössze ötven kilométerre lévő Keszong volt az egyik legfőbb csapásirány az észak-koreai hadsereg hadműveleti terveiben, és több gyalogsági hadosztályt és tüzérségi dandárt állomásoztattak a város keleti peremén, mielőtt 2003-ban elkezdték építeni ott a közös ipari parkot.

A két országot elválasztó, négy kilométer széles demilitarizált övezet létrehozásáról szóló megállapodást a hároméves koreai háború után, 1953-ban írta alá Észak- és Dél-Korea.

PestiSracok facebook image

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető húga, Kim Jo Dzsong szombaton katonai akcióval fenyegette meg Dél-Koreát, amiért szerinte nem tesz semmit a dél-koreai aktivisták szórólapkampánya ellen. Észak-koreai disszidensek és más aktivisták az elmúlt hetekben apró hőlégballonok segítségével szórólapokat juttattak át Dél-Koreából a határon, amelyekben erőteljesen bírálták a phenjani rezsimet és a katasztrofális emberijogi helyzetet. A dél-koreai védelmi tárca bejelentette, hogy feljelentést tesz ellenük. Szöul korábban is igyekezett megakadályozni az évek óta tartó szórólapkampányokat, de szólásszabadságra hivatkozva nem tiltotta meg őket. Az elmúlt hónapokban Phenjan szinte minden együttműködést megszakított Szöullal.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.