Pesti Srácok

Görögország várja a külföldi turistákat

Görögország várja a külföldi turistákat

Görögországban mintegy 700 ezer ember dolgozik az idegenforgalomban, amelynek a részesedése a görög GDP-ben mintegy húszszázalékos, ezért a gazdaság talpra állítása szempontjából nagy jelentősége van az ágazatnak. Görögország alig két éve lábalt ki a tízéves adósságválságból. Tavaly mintegy 33 millió turista kereste fel a földközi-tengeri országot, amiből 19 milliárd eurós bevételre tettek szert, ezért létkérdés az ország számára a turizmus újraindítása.

Görögország megnyitotta hétfőn a két legnagyobb repterét a külföldi járatok számára, abban a reményben, hogy a koronavírus-járvány miatt bevezetett három hónapos vesztegzár után újraindíthatja a számára létfontosságú idegenforgalmat. Újra fogadja a külföldi járatokat az athéni és a szaloniki repülőtér, már nem lesz kötelező ott az utasok tesztelése. Vizsgálni fogják azonban az európai uniós repülésbiztonsági ügynökség által járványügyi szempontból kockázatosnak minősített országokból érkezőket, és a teszteredményektől függően 14 napos karanténba zárhatják őket.

Kinyitják a szállodákat

Az olasz, a spanyol és a holland járatokra vonatkozó tilalmat feloldották, de érvényben maradnak a Nagy-Britanniából és Törökországból érkező utasokra vonatkozó korlátozások. A kisebb regionális, így a görög szigeteken lévő repülőtereken július elsején oldják fel a korlátozásokat a külföldi járatok számára. Hétfőtől megnyitják a szállodákat, a múzeumokat és a sporttermeket is. Görögországban mintegy 700 ezer ember dolgozik az idegenforgalomban, amelynek a részesedése a görög GDP-ben mintegy húszszázalékos, ezért a gazdaság talpra állítása szempontjából nagy jelentősége van az ágazatnak. Görögország alig két éve lábalt ki a tízéves adósságválságból. Tavaly mintegy 33 millió turista kereste fel a földközi-tengeri országot, amiből 19 milliárd eurós bevételre tettek szert. A márciusban bevezetett korlátozásoknak köszönhetően Görögországban sikerült megfékezni a koronavírus terjedését, az igazoltan fertőzöttek száma alig haladta meg a háromezret, ami arányaiban viszonylag kis szám a többi uniós országhoz képest. A hivatalos adatok szerint vasárnap már ötödik napja nem volt új fertőzött. Eddig 183-an haltak bele a koronavírus okozta Covid-19 betegség szövődményeibe.

PestiSracok facebook image

A karantén térdre kényszerítette az országot

A karantén azonban térdre kényszerítette az országot és Kiriákosz Micotákisz miniszterelnök konzervatív kormánya most nehéz feladat elébe néz: meg kell nyitnia az országot a külföldi látogatók előtt, miközben orvosolnia kell a fertőzés újabb fellendülése miatti hazai aggodalmakat. A görög közegészségügyi hatóságok május végén tesztelési kampányt indítottak az égei-tengeri szigeteken, hogy kiszűrjék a koronavírussal fertőzötteket a nyári turistaszezon előtt.
Kiriákosz Micotákisz szombaton a festői szépségű Szantorini szigetén azt hangoztatta újságírók előtt, hogy elsődleges feladatának tartja azt, hogy Európa legbiztonságosabb idegenforgalmi célpontjává tegye Görögországot.

- mondta Micotákisz. Megjegyezte ugyanakkor, hogy bizonyos dolgokat - például az ücsörgést a zsúfolt tengerparti bárokban - nem fogják engedélyezni az idei nyáron.

Forrás: MTI/Fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.