Pesti Srácok

Harmadik napja nő az új fertőzöttek száma Horvátországban

Harmadik napja nő az új fertőzöttek száma Horvátországban

Horvátországban harmadik napja nő az új koronavírussal fertőzöttek száma, a válságstáb ezért szigorításokat vezet be azokban a megyékben, ahol ismét elterjedt a vírus - derült ki a testület vasárnapi sajtótájékoztatóján.

Horvátországban pénteken tizeneggyel, szombaton tizenkilenccel, vasárnap tizennyolccal nőtt az új fertőzöttek száma, elérve a 2317-et. Nem regisztráltak új halálesetet, így a járvány áldozatainak száma 107 maradt. Ezt megelőzően egy hónapig nulla és három között volt az új megbetegedések száma. Az első fertőzés közel négy hónappal ezelőtti megjelenése óta 2142 beteget nyilvánítottak gyógyultnak. A diagnosztizált betegek közül nyolcan vannak kórházban, közülük senki nincs lélegeztetőgépen. A válságstáb Zágráb városában - ahol a legtöbb megbetegedést diagnosztizálták -, Eszék-Baranya és Split-Dalmát megyében megtiltotta a látogatást a kórházakban és az idősotthonokban, valamint kötelezővé tette ezen intézményekben a szájmaszk viselését.

Davor Bozinovic belügyminiszter, a válságstáb vezetője újságíróknak elmondta: Szerbiából és Boszniából importált esetekről van szó, és a velük kapcsolatban álló személyekről. Bár eddig sem oldották fel teljesen a korlátozásokat ezekkel az országokkal, péntektől szigorúbban ellenőrzik a határátlépéseket - hangsúlyozta. Kiemelte, Horvátországban jelenleg több, mint százezer külföldi turista tartózkodik, közülük senkinél sem regisztrálták a vírust. Alemka Markotic járványügyi szakember, a válságstáb tagja elmondta, az emberek túl könnyen vették a korlátozások feloldását, és már nem tartják magukat a közösségi távolságtartás szabályaihoz és a higiéniai előírásokhoz. Továbbra is ajánlott a szájmaszk viselése a tömegközlekedési eszközökön és a zárt terekben - mondta.

A szomszédos Szlovéniában a kormány vasárnapi jelentése szerint az elmúlt 24 órában eggyel, 1520-ra nőtt az új koronavírussal diagnosztizált fertőzöttek száma. Új halálesetet nem regisztráltak, a járvány halálos áldozatainak száma 109 maradt. A diagnosztizált betegek közül mindössze hatan vannak kórházban, közülük egyet ápolnak intenzív osztályon. Ljubljana pénteken ismét korlátozásokat vezetett be a határokon a Szerbiából, Boszniából és Koszovóból ékezőkkel szemben. A döntést azt követően hozta meg a kormány, hogy az elmúlt két hétben 26, Szerbiából és Boszniából érkezett fertőzöttet diagnosztizáltak Szlovéniában, a többi új fertőzött pedig összefüggésbe hozható a behurcolt esetekkel.

PestiSracok facebook image

Zágráb és Ljubljana április végétől és május elejétől szigorú óvintézkedések mellett fokozatosan feloldotta a korlátozásokat és újraindította a gazdaságot, valamint megnyitotta határait több európai uniós ország állampolgárai előtt. Szlovénia hétfőtől az Olaszországgal közös összes határátkelőhelyet is megnyitotta.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.