Pesti Srácok

Hihetetlen - Egy német miniszter párhuzamot vont a járvány és a menekülthullám között

Hihetetlen - Egy német miniszter párhuzamot vont a járvány és a menekülthullám között

Az Európai Unió felé tartó menekülthullámok keletkezhetnek Afrikában a koronavírus-járvány miatt, ezért a közösségnek haladéktalanul a kontinens segítségére kell sietnie - mondta a nemzetközi fejlesztési együttműködésért felelős német miniszter egy hétfőn ismertetett nyilatkozatában.

"Brüsszel nem várhat, amíg összeomlanak egész országok, zavargások kezdődnek és ellenőrizetlen menekülthullámok indulnak" Afrikában - mondta Gerd Müller a Rheinische Post című német lapnak a nemzetközi fejlesztéspolitikai ügyekért felelős tagállami miniszterek tanácsának hétfői videókonferenciája elé időzített nyilatkozatában. A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa kiemelte, hogy Afrikában nem csak az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen kell küzdeni, mert már a kórokozó megjelenése előtt is "drámai élelmezési és gazdasági válság" volt.

-tudatta. Számos afrikai ország egészségügyi rendszerének a járvány nélküli "normál üzemmód" is túl nagy kihívás - tette hozzá a miniszter, idézve egy ENSZ-tanulmányt, amely szerint az egészségügyre világszerte fordított kiadások csupán 2 százaléka jut az afrikai ellátórendszerekre. Rámutatott, hogy míg Németországban a 83,1 millió lakosra több, mint 30 ezer intenzív ellátási ágy és ugyanennyi lélegeztetőgép jut, az 50 milliós Kenyában mindössze 80 kórházi ágy alkalmas intenzív ellátásra, és az egész országban 120 lélegeztetőgép van.

PestiSracok facebook image

-mondta a német miniszter, hozzátéve, hogy segélyekre és a stabilizációt szolgáló hitelekre is szükség van.

Afrika mind az 54 országát együttvéve az utóbbi időszakban hozzávetőleg naponta 7200 új SARS-CoV-2-fertőzést mutattak ki. Az esetek nagyjából felét egyetlen országban, Dél-Afrikában regisztrálták. Az igazolt fertőzések viszonylag alacsony száma legfőképpen a koronavírus-tesztek alacsony számával magyarázható, és azt a reménységet, hogy a fiatal népességű kontinenst elkerüli a járvány, egyre inkább felváltják a várható súlyos fejleményekről szóló figyelmeztetések - áll a Rheinische Post hírportálján közölt összeállításában.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.