Pesti Srácok

Hitler méltatása után tévéinterjúban keverte össze Mengelét Mandelával az újbudai polgármester (Videó!)

Nem tud leszállni a szopórollerról Újbuda DK-s polgármestere, aki a náci vezető, Adolf Hitler méltatása után épp azért ment be a Heti TV-be interjút adni, hogy magyarázatot adjon a korábbi kijelentésére, majd arról kezdett beszélni, hogy az önkormányzat a főváros vezetésének kérésére vizsgálja, át lehet-e nevezni egy kerületi teret, hogy az Josef Mengele nevét viselje. László Imrét a műsorvezető figyelmeztette, hogy valószínűleg nem az a szándék, hogy közterület viselje Újbudán az SS tisztjének, az auschwitzi haláltábor "orvosának", a közismert tömeggyilkos nevét, mire a polgármester zavarodottan helyesbített, hogy természetesen Nelson Mandeláról, a Dél-afrikai Köztársaság első feketebőrű elnökéről, a korábban évtizedeket börtönben töltő apartheid-ellenes aktivistáról van szó.

Élő adásban futott bele ismét egy pikáns náci történetbe László Imre, aki nemrég azzal lett az indokoltnál is híresebb, hogy egy önkormányzati ülésen a náci vezetőt, Adolf Hitlert méltatta.Mint az újbudai DK-s polgármester kijelentette: Hitler megérdemelte, hogy annak idején a Time magazin az év emberének választotta. Ez 1938-ban történt, akkor amikor a Harmadik Birodalomban a Führer elhatározásából már meghozták a zsidóellenes törvényeket és Hitler megírta a náci eszmékről szóló hírhedt művét, a Mein Kampfot.

A botcsinálta történész erre akart magyarázatot adni a Heti TV reggeli adásában, miközben arról is beszélt, hogy a főváros vezetésének javaslatára a helyi önkormányzat vizsgálja annak lehetőségét, hogy átnevezhető-e az egyik kerületi tér, amely így Josef Mengele nevét viselné. László Imrét a műsorvezető, Breuer Péter figyelmeztette, hogy valószínűleg nem az a szándék, hogy közterület viselje Újbudán az SS tisztje, az auschwitzi haláltábor orvosa, a közismert tömeggyilkos nevét. Mire a polgármester zavarodottan helyesbített, hogy természetesen Nelson Mandeláról, a Dél-afrikai Köztársaság első feketebőrű elnökéről, a korábban évtizedeket börtönben töltő apartheid-ellenes aktivistáról van szó. A polgármesteren látszott a döbbenet, majd azt a nem túl bonyolult magyarázatot adta szavaira, hogy teljesen össze van zavarodva. Úgy látszik, nem tesz jót az embernek, ha túl sok interjút ad – sommázta a történteket Breuer Péter.

Forrás, videó: Hír TV. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.