Pesti Srácok

HVG: azért nem végzett nagyobb pusztítást a vírus, mert romokban az egészségügy

HVG: azért nem végzett nagyobb pusztítást a vírus, mert romokban az egészségügy

Időről időre felbukkan valamelyik ellenzéki sajtóorgánumban, hogy valójában csak azért volt mérsékelt a koronavírus-járvány terjedése Kelet-Európában és Magyarországon, mert az egészségügy romokban hever, az emberek nem merik a kórházakra bízni a túlélésüket. Nem meglepő módon nem a hvg az első lap, ahol majdnem ugyanez a cikk, nagyon hasonló tartalommal megjelenik, ugyanakkor annyit immáron ők is elismernek, hogy az "okok között az időben bevezetett korlátozó intézkedések" is szerepelnek. Tehát akkor mégis megfelelő volt a védekezés?

Valószínűleg igen, hiszen a hvg szerint is lehetett némi köze a korlátozó intézkedéseknek a relatíve alacsony halálozási számhoz. A balliberális lap azonban igen fukarul méri a dicséretet, egyből közli azt is, hogy sokkal fontosabb tényező volt a romokban heverő egészségügy. Hogy milyen pocsék állapotban is van az egészségügy, arról első kézből származó, objektív forrásokból tájékozódtak, a lap szerint a The Wall Street Journal, a The Financial Times és a The Guardian.

Úgy tűnik tehát, hogy miután a különleges jogrendet támadó írások a kormány kiváló válságkezelését látva értelmüket vesztették, a baloldali sajtó gyorsan váltott és “kiderítette”: valójában csak azért jó nekünk, mert egyébként nem is. A fent említett lapok kissé zavaros elemzése- és egy rendkívül mértékadó bolgár politológus- szerint nem a megfelelő intézkedések miatt nem terjedt el Közép-Európában a koronavírus, hanem mert az emberek félnek kórházba kerülni. Felmerül ugyanakkor a kérdés: melyik országban szeretnek az emberek kórházba kerülni?

Forrás: hvg; Fotó:Horváth Péter Gyula/PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.