Pesti Srácok

"Idegállapotban vagyok!" – Nem kér senkitől bocsánatot az MSZP videójában szereplő álnővér

"Idegállapotban vagyok!" – Nem kér senkitől bocsánatot az MSZP videójában szereplő álnővér

Németh Athina az MSZP elhíresült kamuvideójában azt állította, hogy mentőtiszt és ilyen irányú végzettsége van, azonban most azt állítja a zavart nő, hogy nem emlékszik már, hova járt iskolába; ezt azzal magyarázza, hogy "idegállapotban van".

– mondta az ATV-nek adott interjújában Németh, aki szerint "már két napja nem dolgozik", ugyanis megtudta, hogy nincs bejelentve. Állítása szerint az AMS mentőszolgálatnál dolgozott, ám a cég ezt határozottan cáfolta. Szerinte azért határolódott el tőle mindenki, mert nem volt bejelentve. Mint mondta: a botrány első napjaiban védte a céget, azt hitte, ki fognak állni mellette. Úgy fogalmazott, hogy megpróbálja majd tisztázni magát, csak még nincsenek meg a papírjai. Németh Athina elmondása szerint olyan idegállapotban van, hogy nem tudja 43 év után, mi annak a regensburgi főiskolának a neve, ahol végzett. Közölte, hogy a szocialisták keresték meg őt egy Facebook-bejegyzés alapján, és fenntartja az állítást, amely szerint a rá bízott 10 betegből 9-en meghaltak. Németh Athina szerint a német oklevele honosítva van, azonban még a több, mint negyven év alatt nem ellenőrizte soha, hogy regisztrálva van-e, mint egészségügyi dolgozó. Németh Athina elmondta azt is, hogy nem szeretne bocsánatot kérni senkitől, viszont az állítólagos egykori munkáltatóját és a bulvárlapokat is be fogja perelni. Németh azt állítja, hogy ő nem az OMSZ előtt, hanem a Pozsonyi úton lévő Dunapark kávéházban adott interjút Korózsnak, majd vasárnap délután felhívta a politikust, hogy baj lesz abból, hogy az OMSZ-t mutatták a videóban. Az MSZP-s képviselő erre azt mondta a nő szerint, hogy mivel mentőautókkal szállították a betegeket, ezért mutatnak mentőket.

Forrás: ATV

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.