Pesti Srácok

Jogállamiság franciásan: Macron beavatkozhatott a kabinetfőnöke ellen folyó nyomozásba

null

Nem kizárt, hogy a francia elnök fedezte az Élysée főtitkárát, a korábban a pénzügyminisztériumban dolgozó Alexis Kohlert az ellene folytatott nyomozásban, amelyet még 2018-ban indított ellene a Nemzeti Pénzügyi Ügyészség. Kiderült ugyanis, hogy Emmanuel Macron levelet küldött az ügyészségnek, majd ezután hirtelen abbamaradt a nyomozás és lezárták az ügyet – írja a V4NA.

A Médiapart francia oknyomozó portál kiderítette, hogy Emmanuel Macron levelet küldött az Alexis Kohler korrupciós ügyében nyomozó Nemzeti Pénzügyi Ügyészségnek (PNF), majd ezt követően az ügyet több év nyomozás után egyszerűen lezárták. Alexis Kohler ellen 2018-ban indult nyomozás. Az Anticor korrupcióellenes szervezet 2018. június 1-jén keresetet nyújtott be Kohler ellen a francia Nemzeti Pénzügyi Ügyészségen befolyással való üzérkedés, összeférhetetlenség és korrupció miatt. Ezt követően házkutatást tartott a francia rendőrség a pénzügyminisztériumban: azokat az irodákat vizsgálták át a tárcánál, ahol Alexis Kohler 2012 és 2016 között dolgozott.

Az Anticor azért tett panaszt a francia politikus ellen, mert Kohler rokoni kapcsolatban áll a Mediterranean Shipping Company (MSC) olasz-svájci hajózási társaságot alapító Aponte olasz családdal. Kohler 2012 és 2014 között a francia állami vagyonügynökség, 2014-től 2016-ig pedig a pénzügyminisztérium dolgozója volt, ahonnan akkor távozott, amikor Emmanuel Macron 2016-ban lemondott gazdasági miniszteri posztjáról az elnökségi jelölése miatt. Ezután kilenc hónapig az MSC gazdasági igazgatója volt Genfben, majd Macron 2017-es megválasztása után az elnök kabinetfőnöke lett. Kohler még a pénzügyminisztériumban dolgozott, amikor a francia állam üzleti tárgyalásokat folytatott az MSC-vel. Az Élysée ugyan azt állítja, hogy Kohler pénzügyminisztériumi alkalmazottként soha nem vett részt az MSC-vel kapcsolatos ügyekben, mégis több vezetőségi ülés jegyzőkönyvében is rögzítették a jelenlétét, többek között a Le Havre nagy tengeri kikötő és az MSC csoport egyik francia leányvállalata közötti jövőbeli szerződésekkel kapcsolatos értekezleteken is, tehát a szövevényes ügyben rengeteg az ellentmondás és a gyanús ügylet. 2010-től 2012-ig Alexis Kohler volt az Állami Részesedési Ügynökség (APE) szállítási részlegének vezetője, ezáltal tagja volt a Le Havre-i kikötő felügyelőtanácsának, így befolyással lehetett olyan döntések meghozatalát illetően, amelyek az MSC érdekeit szolgálhatták.

A fentiek tudatában még érdekesebb Emmanuel Macron levele, amelyet eredetileg Alexis Kohlernek írt és eljuttatott a Nemzeti Pénzügyi Ügyészségnek is, mert nagyon úgy tűnik, hogy az államfő beavatkozásának köszönhető, hogy végül lezárták az ügyet. A levélben Macron leírja, hogy gazdasági miniszterként tudomása volt arról, hogy Kohler milyen rokoni kapcsolatban áll az MSC részvényeseivel, és Kohler arról is tájékoztatta, hogy szándékában áll belépni a hajózási vállalathoz. Macron leírja továbbá, hogy Kohler, mielőtt az államfő kabinetjéhez csatlakozott, egy hivatalos levélben arra kérte Macront, hogy ne kelljen az MSC-vel kapcsolatos ügyekkel foglalkoznia, ezért a minisztériumban megtették a szükséges átszervezéseket, így Julien Denormandie, a kabinet igazgatóhelyettese egyeztetett az akkori gazdasági miniszterrel, Emmanuel Macronnal minden, az MSC társasággal kapcsolatos kérdéssel kapcsolatban.

https://twitter.com/DidierMaisto/status/1275499496798146562?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1275499496798146562&ref_url=https%3A%2F%2Fv4na.com%2Fhu%2Feditpost%2Fy1S9h0lK5I

A Médiapart úgy véli, hogy a levél egyértelmű bizonyíték arra, hogy Macron közvetlenül beavatkozott egy folyamatban lévő jogi eljárásba, így próbálta menteni főtitkárát a korrupciós vádak alól, holott ez ellenkezik a Franciaországban is érvényben lévő hatalommegosztás elvével és az Ötödik Francia Köztársaság alkotmányának 64. cikkével, amely arra szolgál, hogy garantálja a francia bírák függetlenségét az igazságszolgáltatás során. A tényfeltáró cikk megjelenését követően a vizsgálóbizottság elnöke, az Engedetlen Franciaország Párt képviselője, Ugo Bernalicis a parlamentben rákérdezett Nicole Belloubet igazságügyminiszternél Macron levelére és a benne lévő információkra, de a miniszterasszony kitért a kérdés elől. A Médiapart az Élysée-nél kérdezett rá a történtekre, de ők sem kívántak nyilatkozni.

https://twitter.com/Ugobernalicis/status/1275480354258915337?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1275480354258915337&ref_url=https%3A%2F%2Fv4na.com%2Fhu%2Feditpost%2Fy1S9h0lK5I

Az Anticor a Médiapart cikke után polgári keresetet indított Alexis Kohler ellen, amelynek következtében kineveznek egy nyomozó bírót, így az ügynek várhatóan lesz még folytatása.

Forrás: V4NA; Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.