Pesti Srácok

Kilenc ember ellen emelnek vádat a nizzai terrortámadás ügyében

Kilenc ember ellen emelnek vádat a nizzai terrortámadás ügyében

Kilenc ember ellen emel vádat a francia terrorellenes ügyészség a 86 halálos áldozattal járó, négy évvel ezelőtti nizzai merénylettel kapcsolatban - jelentették be kedden.

A vádhatóság négy embert terrorista összeesküvés, öt másikat bűnügyi összeesküvés vádjával akar bíróság elé állítani. Utóbbiak a tájékoztatás szerint nem voltak tisztában a támadó szándékaival. Négyüket azzal vádolják, hogy ők látták el lőfegyverrel a merénylőt. Az ügyészség nem hozta nyilvánosságra a gyanúsítottak nevét, akik közül négyen őrizetben, négyen óvadék ellenében szabadlábon vannak, egyiküket pedig körözik. A tárgyalás sajtóhírek szerint legkorábban 2022-ben várható.

A nizzai merényletet 2016. július 14-én este hajtották végre, miközben a tengerparti sétányon körülbelül 30 ezren nézték a nemzeti ünnepet lezáró tűzijátékot. A tunéziai származású, 31 éves Mohamed Lahouaiej-Bouhlel teherautóval belehajtott a tömegbe és megpróbált minél több embert halálra gázolni.

A 86 emberéletet követelő merényletet - amelyben 206-an sérültek meg - az Iszlám Állam dzsihadista szervezet vállalta magára. Az elkövetőt a helyszínen lelőtték.

PestiSracok facebook image

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.