Pesti Srácok

Koronavírus – Nincs új elhunyt beteg

Koronavírus – Nincs új elhunyt beteg

Mindössze 2 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19); ezzel 4081 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Az elmúlt 24 órában nem emelkedett az elhunytak száma, változatlanul 568 fő, 2581-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 932 fő. Az aktív fertőzöttek 39%-a, az elhunytak 60%-a, a gyógyultak 48%-a budapesti. 192 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 15-en vannak lélegeztetőgépen – olvasható a koronavirus.gov.hu-n megjelent legfrissebb tájékoztatóban.

Mint írják, megszűnt a veszélyhelyzet, de életbe lépett a járványügyi készültség. A veszélyhelyzet megszüntetését az tette lehetővé, hogy sikeres volt a járvány elleni védekezés első szakasza. Más országokkal ellentétben el tudtuk kerülni a tömeges megbetegedéseket és a több ezres haláleseteket. Ugyanakkor a járványveszély nem szűnt meg, így a járványügyi készültség fenntartására és néhány alapvető védelmi intézkedésre továbbra is szükség van – emelték ki.

A portálon külön hagsúlyozzák, hogy a maszk viselése továbbra is kötelező az üzletekben, illetve a tömegközlekedési eszközökön. A maszkot helyettesítheti a szájat és az orrot eltakaró sál, vagy kendő is. Hozzáteszik: a 65 év felettiek külön délelőtti vásárlási sávja megszűnt. Az élelmiszerüzletek, patikák, drogériák a megszokott rendben fogadhatják a vásárlókat. Az üzletek, vendéglátóhelyek, szálláshelyek, mozik, színházak, uszodák, fürdők stb. korlátozás nélkül nyitva lehetnek. Az ingyenes parkolást július 1-ig biztosítja a kormány valamennyi településen. 500 fő feletti zenés, táncos rendezvény továbbra sem tartható.

A járványügyi készültség alatt is működik az operatív törzs, és szükség esetén járványügyi bevetési egységet rendel ki oda, ahol a fertőzés felüti fejét. A bármely országból Magyarországra hazatérő magyar állampolgárok immár hatósági házi karantén elrendelése nélkül beutazhatnak. Megszűnt az egészségügyi dolgozók, a rendvédelmi dolgozók, a katonák, a kormánytisztviselők kiutazási tilalma – olvasható a portálon. Ha valaki külföldre utazik, akkor javasolják, hogy tájékozódjon a konzuliszolgalat.kormany.hu honlapon a célországban aktuális járványügyi helyzetről és utazási korlátozásokról.

PestiSracok facebook image
Igazolt fertőzöttek száma megyénkénti bontásban. Forrás: koronavirus.gov.hu

Az oldal térképe alapján eddig Budapesten (1935) és Pest megyében (598) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. Ezt követi Fejér (376), Komárom-Esztergom (301), Zala (261) és Csongrád-Csanád megye (117), a sor végén pedig Békés és Tolna megye áll (13).

Forrás: koronavirus.gov.hu; Kiemelt kép: MTI/EPA/Robert Ghement

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.