Pesti Srácok

Korlátozás és karanténkötelezettség nélkül léphetnek be Romániába a magyar állampolgárok

Korlátozás és karanténkötelezettség nélkül léphetnek be Romániába a magyar állampolgárok

Továbbra is korlátozás nélkül léphet be Románia területére az Európai Unió valamennyi állampolgára, azoknak pedig, akik olyan európai országokból érkeznek - köztük Magyarországról -, ahol az utóbbi időben alacsony volt az újonnan észlelt koronavírus-fertőzések aránya, hétfőtől nem kell már kéthetes otthoni vagy hatósági elkülönítőbe vonulniuk - tisztázta az MTI érdeklődésére Alexandra Gavan, a román határrendőrség szóvivője.

A március közepén meghirdetett rendkívüli állapot idején bevezetett, majd a veszélyhelyzetről szóló, május 18-án elfogadott 394-es számú kormányhatározat által megerősített, és továbbra is érvényben lévő beutazási korlátozást Románia azokra az utasokra alkalmazza, akik nem az Európai Gazdagsági Közösség vagy Svájc állampolgárai.

A jogszabályok szövegében az szerepel, hogy a rendkívüli állapot, illetve veszélyhelyzet idején - néhány kivételtől eltekintve - nem léphetnek be Romániába "idegenek". Ez alatt azonban nem általában a külföldi állampolgárokat értik, hanem a "harmadik országok állampolgárait", ahogyan ezt a fogalmat az európai uniós csatlakozás előtt kiadott idegenrendészeti törvény meghatározta - közölte a szóvivő. Hozzátette: eddig sem volt tilos az uniós állampolgárok belépése Romániába, és a harmadik országok állampolgárai közül is beengedték az ingázókat, átutazókat, törvényhozókat, diplomatákat, rezidenseket és családtagjaikat.

Alexandra Gavan szerint annyi változik hétfőtől kezdődően, hogy aki a járványügyi operatív törzs által meghatározott 17 országból - Ausztriából, Bulgáriából, Csehországból, Ciprusról, Horvátországból, Svájcból, Németországból, Görögországból, Izlandról, Lettországból, Liechtensteinből, Litvániából, Máltáról, Norvégiából, Szlovákiából, Szlovéniából vagy Magyarországról - érkezik Romániába, annak már nem kell kéthetes elkülönítőben megvárnia a koronavírus-betegség lappangási idejének leteltét.

PestiSracok facebook image

A járványügyi operatív törzs szombaton közzétett döntése értelmében a közegészségügyi hatóság ezentúl hétfőnként frissíti a listát, amelyekre azok az országok kerülnek fel, ahol az utóbbi két hétben az egymillió lakosra eső új koronavírus-fertőzések átlaga nem haladja meg a napi öt esetet.

(MTI;nyitókép: illusztráció)

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.