Pesti Srácok

Magyar Nemzet: A baloldali holdudvarnál kötött ki a Soros által Budapestnek küldött pénz

Magyar Nemzet: A baloldali holdudvarnál kötött ki a Soros által Budapestnek küldött pénz

Soros György pénzéből bőségesen jutott a balliberális haveroknak – írja pénteki cikkében a Magyar Nemzet. A lap szerint többek között Gyurcsány és Bajnai egészségügyi miniszterének kft.-je is több, mint százmillió forintot kapott, ugyanakkor negyedmilliárdért hozhat be sebészi maszkokat olyan cég is, amely nem is kereskedhetne gyógyászati termékekkel. Utóbbi probléma több más szerződött céggel kapcsolatban is felmerül.

A cikkben felidézik: Karácsony Gergely március 30-án, Facebook-oldalán jelentette be, hogy Soros György egymillió eurót adományoz Budapestnek a koronavírus elleni védekezéshez. Mint időközben kiderült, a főpolgármester már ekkor nem mondott igazat, hiszen valójában 1,5 millió dollárt küldött Soros, amelyet több részletben használhatott fel a főváros. Az első utalásból ugyanakkor már most jelentős feltőkítéshez jutott a balliberális kötödésű céghálózat. A Magyar Nemzet már árpilisban arról értesült, hogy a szocialista érában a közegészségügyi megrendeléseken taroló Kern József és az érdekeltségeibe tartozó Diagon és Medisyst Kft., valamint a Gyurcsány- és Bajnai-kormány alatt szintén jelentős közbeszerzéseket elnyerő Corden International Kft. lehet a Soros-dollárok nyertese. A két cég között a lap szerint átfedés van a személyi állományban. A Soros által a fővárosi vezetésre öntött pénzek nagy nyertese végül a Corden, ám a nyilvánosságra került szerződések alapján

Mint a cikkben hozzáteszik, a beszerzésekről szóló döntést Karácsony Gergely saját hatáskörben hozta meg, bár a főváros beszerzései meglehetősen későn, csak március elején indultak meg, így a beszerzések idejére már lényegében lecsengőben volt a járvány.

PestiSracok facebook image

A Magyar Nemzet részletezi: Székely Tamás, a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok egészségügyi miniszterének cégével, a Kelen Kórház Kft.-vel április 16-án kötött szerződést Karácsony tízezer darab, SARS-CoV-2 vírus elleni, IgG és IgM antitestek kimutatására szolgáló ellenanyagteszt (gyorsteszt) elvégzésére, 120 millió forintos értékben. A korábban már említett Corden International Kft.-vel öt szerződést is kötött Karácsony: az elsőt április 3-án írták alá a felek 3,8 millió forintos értékben, amelynek célja a szociális ellátás biztosításában részt vevő dolgozók és ellátottak szűrése volt. A cikk szerint a megrendelés kétszáz darab PCR-tesztre szólt, amelyek darabonként így 19 ezer forintba kerültek. Érdekesség, hogy a jogi dokumentumban kapcsolattartóként Skultéti Józsefet, a Pesti úti Idősek Otthona vezetőjét jelölték meg a felek. Április 6-án újabb 200 PCR-teszt megvásárlásáról döntöttek Karácsonyék ugyanilyen feltételek mellett, 3,8 millió forint értékben. Sajtóinformációk szerint különben a főváros egy lényegesen nagyobb bevásárlást tervezett, mintegy 520 millió forintért; a gigatender egyedüli meghívottja a Corden lett volna, az ügylet végül ismeretlen okokból hiusult meg. Ennek ellenére a Corden Internationaltől hasonló feltételekkel újabb 200-200 PCR-tesztet rendeltek meg Karácsonyék április 16-án – amikor is két különböző, ám azonos tartalmú szerződés köttetett –, az előzőekben már említett kondíciókkal. Majd jött a bombaüzlet április 23-án, amely 190 millió forint összértékben tízezer darab PCR-teszt megvásárlását irányozza elő.

A Magyar Nemzet arról is ír, hogy nagyot szakított a Business Rally Hungary Kft., amely a március 20-án megkötött szerződés alapján 1,5 millió sebészi maszkot szállíthat le 247,5 millió forint plusz áfa értékben. A cég nem mellesleg arculattervezéssel, marketinggel, szoftverfejlesztéssel és tanácsadással foglalkozik, egészségügyi eszközök forgalmazásával nem. Szintén érdekes az a Rotatech Holding Kft. nevű cég, amely 211,75 millió forintért szállított 250 ezer darab FFP2 védőmaszkot a fővárosi önkormányzatnak egy március 30-ai szerződés alapján. A cég tevékenységei közé csak április 22-én jegyezték be a gyógyászati termékek kiskereskedelmét. Ráadásul a Rotatechnek se bejelentett alkalmazottja, se weboldala nincs; 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban nulla forintos nettó árbevételt „ért el”, így 2020-ban Karácsony jóvoltából felfuthat a cég. A fővárosi beszerzésekre hasonlóképpen jellemző az EU Buses.eu Kft.-vel kötött szerződés 35 ezer sebészi maszk beszerzésére 11 millió forintos értékben. A családi céget közbeszerzés nélkül bízták meg; fő tevékenységük szárazföldi személyszállítás, valamint egyéb fémfeldolgozási termék gyártása és egyéb műanyag termék gyártása is megtalálható a cégadatbázis felsorolásában. A szerződéskötés idején tevékenységi körükbe szintén nem tartozott bele a gyógyászati termékek kiskereskedelme.

Forrás: magyarnemzet.hu; Vezetőkép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.