Pesti Srácok

Meghaladta az ezret Ukrajnában a halálos áldozatok száma

Meghaladta az ezret Ukrajnában a halálos áldozatok száma

Ukrajnában vasárnapra kevesebb új koronavírusos fertőzöttet azonosítottak, mint a megelőző két napban, a betegség halálos áldozatainak száma viszont átlépte az ezret - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közzétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített.

Az elmúlt nap alatt 735 új esettel az azonosított fertőzöttek száma elérte a 36.560-at, az elhunytak száma pedig nyolc újabb halálos áldozattal 1.002-re emelkedett. Eközben eddig 16.509-en gyógyultak meg, közülük előző nap 103-an. A fertőzöttek napi növekménye jóval alacsonyabb a megelőző két napinál, amikor 841, illetve minden eddigi rekordot megdöntő 921 volt, viszont még így lényegesen meghaladja a tavaszit, amikor 300 és 500 közötti napi növekedést regisztráltak.

A legtöbb új fertőzéses esetet megint a nyugati országrészből jelentették Lviv megyéből, az ország harmadik legfertőzöttebb régiójából 101-et, Rivne megyéből 96-ot, valamint Kárpátaljáról 80-at. Kárpátalja megyében az egészségügyi tárca adatai alapján eddig 2.149 fertőzöttet azonosítottak, közülük 54-en haltak meg és 842-en győzték le a kórt. A fővárosban, Kijevben előző nap 73 új beteget regisztráltak és egy újabb haláleset történt. Velük együtt a járvány kitörése óta az azonosított fertőzöttek száma a fővárosban elérte a 4325-öt - amivel megelőzte az eddig az ország legfertőzöttebb területének számító Csernyivci megyét -, az elhunytaké pedig 98-ra emelkedett, miközben eddig 1391-an gyógyultak meg. A romániai határnál lévő Csernyivci megyében a regisztrált fertőzöttek száma 4324, az elhunytaké 171, a gyógyultaké pedig 1563.

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter vasárnapi tájékoztatóján arról beszélt, hogy Ukrajnában az egészségügyi dolgozók közül már 5998-an betegedtek meg, és az országban azonosított fertőzöttek 17 százalékát teszik ki. Előző nap újabb 48 egészségügyi dolgozónál állapították meg a koronavírus-fertőzöttséget.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.