Pesti Srácok

Morawiecki: Lengyelország nem Németország rovására akarja növelni az amerikai katonai kontingenst

null

Lengyelország nem Németország rovására akarja az amerikai katonai kontingens növelését elérni - közölte hétfőn Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök a balti BNS hírügynökségnek nyilatkozva.

– hangsúlyozta a lengyel kormányfő Heiko Maas német külügyminiszter keddi varsói látogatásának küszöbén.

A The Wall Street Journal című amerikai lap értesülései szerint, Donald Trump amerikai elnök mintegy 9500 fővel csökkentené a Németországban állomásozó, jelenleg 34 500 fős katonai kontingenst. A Der Spiegel német hetilap pedig 5000 és 15 000 közé tette az idén őszig kivonandó amerikai katonák számát. A Fehér Ház, illetve a Pentagon egyelőre hivatalosan nem erősítette meg ezt az értesülést, ugyanakkor a berlini vezetés az elképzelésről már tájékoztatást kapott - írta a dpa német hírügynökség. Végleges döntés azonban még nem született az ügyben.

PestiSracok facebook image

Az amerikai csapatcsökkentési tervek felmerülését követően Morawiecki a múlt héten egy lengyel rádió műsorában reményét fejezte ki, hogy a Németországból kivont katonák egy részét Lengyelországba vezényelhetik át, ami szerinte megerősítené a NATO keleti szárnyát és szavatolná ezzel egész Európa biztonságát. Jacek Czaputowicz külügyminiszter hétfőn vilniusi látogatásán kijelentette: a balti országokkal azon a közös állásponton vannak, hogy az amerikai csapatok európai jelenléte növeli a NATO elrettentő és védelmi képességeit.

– hangsúlyozta Czaputowicz balti hivatali partnerével tartott megbeszélése nyomán.

Jelenleg mintegy ötezer amerikai katona állomásozik Lengyelországban.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.