Pesti Srácok

Nagyszabású gazdasági reformokra szólította fel Rómát Ursula von der Leyen

Nagyszabású gazdasági reformokra szólította fel Rómát Ursula von der Leyen

Nagyszabású gazdasági reformokra szólította fel az Európai Bizottság elnöke az olasz kormányt az Olaszország újjáépítéséről szóló, Rómában, szombaton megnyílt, többnapos videokonferencián.

– szögezte le Ursula von der Leyen a Giuseppe Conte olasz miniszterelnök által összehívott rendezvényen, amelyen részt vesz mások között David Sassoli, az Európai Parlament elnöke, Paolo Gentiloni gazdasági ügyekért felelős uniós biztos és Christine Lagarde, az Európai Központi Bank elnöke is. Von der Leyen sürgette az olasz bürokrácia csökkentését, az állami szektorba beszivárgott szervezett bűnözés elleni hatékonyabb fellépést, valamint rámutatott arra, hogy a foglalkoztatottak között még mindig túl kevés a nő és a fiatal Olaszországban.

Giuseppe Conte a héten jelentette be, hogy a gazdasági és társadalmi élet fontos szereplői, a legnagyobb olasz szakszervezeti tömörülések, valamint az Európai Unió vezetői részvételével vitafórumot kezdeményez az ország gazdaságának a koronavírus-járvány utáni talpra állítása érdekében. A rendezvény egy héten át tart az olasz főváros legnagyobb és egyik legszebb parkjában, a Trastevere-negyedben található Pamphili-villában. A szombati virtuális megnyitón Conte azt mondta: Olaszország óriási nehézségeken megy keresztül. Leszögezte: osztja Von der Leyen nézetét, miszerint nem térhetnek vissza a válság előtti status quóhoz, és úgy vélekedett, a járvány lehetőséget ad arra, hogy megsemmisítsék az akadályokat, amelyek húsz éve gátolják az ország fejlődését. A kormányfő kiemelte: az európai vezetőknek be kell látniuk, hogy közösek az érdekeik.

PestiSracok facebook image

Conte június elején, az ország belső és külső határnyitása napján jelentette be az Olaszország újjászületése nevű nagyszabású reformprogramot. Akkor leszögezte: a járvány utáni időszak történelmi lehetőséget kínál Olaszországnak az évtizedek óta tervezett reformok végrehajtásához. A járvány utáni újraindulással kapcsolatban a kormány már áprilisban szakértői bizottságot állított fel a vállalati menedzsment szakértőjeként ismert Vittorio Colao vezetésével. A bizottság június 8-án zárta le munkáját egy több, mint 120 oldalas javaslatcsomaggal. Conte június 17-én a parlamentben is beszámolót tart kormánya gazdasági terveiről, valamint az európai uniós források tervezett felhasználásáról.

Az Európai Bizottság által javasolt 750 milliárd eurós európai gazdasági helyreállítási alapból, amely 500 milliárd euró vissza nem fizetendő támogatásból és 250 milliárd euró kölcsönből állna, a tervek szerint Olaszország 173 milliárd eurót kapna, noha ezzel kapcsolatban még zajlanak a tárgyalások az EU tagállamai között. A járvány által különösen sújtott Olaszország éves hazai összterméke (GDP) a legoptimistább becslések szerint is akár több, mint 8 százalékkal csökkenhet 2020-ban, ám a 14 százalékos csökkenés sem kizárt. A koronavírusnak eddig több, mint 34 000 halálos áldozata volt, a járvány pedig súlyosan legyengítette az euróövezet harmadik legerősebb országának számító Olaszországot.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.