Pesti Srácok

Romániában az ortodox egyház fittyet hány a járványügyi szabályokra

null

Miközben a templomok mindenhol zárva maradtak, és a hívek a szabadtéri szertartásokon is legfeljebb korlátozott számban, egymástól távol, maszkban vehetnek részt, egy Neamţ megyei ortodox kolostorban úgy döntöttek, felülírják az erre vonatkozó rendelkezéseket, elvégre azokat csak világi hatóságok hozták. Az ortodox egyház jóformán állam az államban, és nagyjából azt tehet, amit akar- világított rá a Főtér.ro híroldal.

Ha valaki még mindig kételkedett volna, hogy az ortodox egyház jóformán állam az államban, és nagyjából azt tehet, amit akar, akkor itt az újabb bizonyíték,- írja a Főtér.ro. A Petru Vodă kolostorban vasárnap egy hét éve elhunyt szerzetesre, Iustin Pârvura emlékeztek, aki 1991-ben a kolostort alapította, és házfőnöke is volt.

Több ezren voltak a liturgián

Amúgy a jeles főpap még azért is említésre méltó, mert a 30-as, 40-es években a szélsőséges, fasiszta legionárius mozgalom híve volt, a 2000-es években pedig azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy elterjesztette: az útlevélben található chip a sátán számát tartalmazza. Nos, a jeles egyházfi emlékére rendezett liturgián több ezren vettek részt. Távolságtartásról, maszkról szó sem volt, a hívek úgy vettek részt az amúgy szabadtéri szertartáson, mintha nem lenne egészségügyi veszélyhelyzet. Persze érthető, hogy senki sem aggódott az esetleges hatósági beavatkozás miatt, elvégre a résztvevők között a megye prefektusa, George Lazăr is ott volt.

PestiSracok facebook image

Forrás: Főtér.ro/Fotó: Főtér- képernyőfelvétel

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.