Pesti Srácok

Romániában június első hete óta növekednek a járvány mutatói

Romániában június első hete óta növekednek a járvány mutatói

Romániában június első hetéig csökkentek, azóta ismét növekednek az új típusú koronavírus-járvány mutatói. A járvány a korlátozások lazítása után kapott ismét erőre.

Romániában immár tartósan, ötödik napja 300 fölött van a napi megbetegedések száma és a stratégiai kommunikációs törzs által vasárnap kora délután közölt adatok annak ellenére 315 új megbetegedést jeleztek, hogy az ezt megelőző 24 órában csak mintegy fele annyi tesztet végeztek, mint a korábbi öt nap bármelyikén. A vasárnapi 315 új eset épp kétszerese annak az esetszámnak, amelyet a kór romániai megjelenésétől (február 26.) a rendkívüli állapot bevezetéséig (március 16.) összesen jegyeztek Romániában.

Az országban észlelt fertőzések száma vasárnapra átlépte a 24 ezret (24045). A megfertőződöttek hetven százaléka (16911 ember) meggyógyult, hat százaléka pedig (1512 ember) meghalt. Az aktív esetek száma az egy hónappal ezelőtt mért értékeknek felel meg. A számok arról árulkodnak, hogy a járványügyi korlátozások lazítása a járvány visszatéréséhez vezetett. Az MTI a napi hivatalos jelentésekben közölt adatokból készített adatbázist, követte az adatok módosulását és vont le következtetéseket a járványhelyzet alakulásáról. A számok azt jelzik, hogy a fordulat június első hetében következett be. Ekkortól a napi új esetszám, az elhalálozások napi száma, kórházban kezelt fertőzöttek száma és az intenzív osztályon kezelt súlyos betegek száma is folyamatosan növekszik.

A napi megbetegedések és a napi elhalálozások számánál a nagy ingadozás miatt a heti átlagok alakulása került gőrcső alá. A napi megbetegedések egyhetes átlaga április 17-én volt a legmagasabb (371), akkortól június 3-ig folyamatosan csökkent (154), azóta folyamatosan emelkedik. A vasárnapi érték 293 volt. A napi elhalálozások hét napos átlaga április 27. és május 7. között többször is elérte a legmagasabb 26-os értéket. Május 7-től azonban csökkenni kezdett, és június 6. és 9. között napi kilencre mérséklődött. Az egy nap jelentett koronavírusos halálesetek heti átlaga azóta folyamatosan növekszik, és péntektől 15-ön állapodott meg.

PestiSracok facebook image

A romániai kórházak terheltsége április 29-én volt a legnagyobb, akkor 7734 fertőzöttet kezeltek egy időben. Mivel az országban valamennyi azonosított fertőzöttet kórházba szállítottak, és nem tették lehetővé a tünetmentes esetek otthoni ápolását, a fertőzöttek számából kivonva a gyógyultak és az elhalálozottak számát, voltaképpen a kórházban kezelt fertőzöttek számát kapjuk. A kisebb mértékű napi ingadozásoktól eltekintve megállapítható, hogy a kórházak terhelése június 8-ig csökkent, amikor 4444 koronavírusos beteget kezeltek, azóta pedig ismét emelkedik. Vasárnap 5622 volt az aktív esetek száma. Ugyanezt a tendenciát rajzolja ki a súlyos esetek számának az alakulása is. Az intenzív osztályon kezelt betegek száma április 22-én volt a legmagasabb (288). Azóta kisebb ingadozásokkal, de folyamatosan csökkent június 7-ig, amikor 144 volt. Azóta folyamatosan nő, vasárnapra pedig 195-re emelkedett. Minden mutató azt jelzi, hogy június 3. és június 9. között fordultak meg a trendek.

A változások összefüggésben lehetnek a járványellenes korlátozó intézkedések lazításával. A lazítások első köre május 15-én lépett érvénybe, amikor a hatóságok két hónap után feloldották a rendkívüli állapotot, és veszélyhelyzetet hirdettek. Ekkortól megszűntek a településeken belüli kijárási korlátozások, kinyithatnak a fodrászatok, a fogorvosi rendelők, a 15 ezer négyzetméternél kisebb bevásárlóközpontok, a múzeumok, a kiállítótermek, a parkok, és engedélyezték a szabadtéri egyházi szertartásokat.

Június elsején lépett életbe a korlátozások enyhítésének a következő csomagja. Ekkor megnyitották az ország határait a nemzetközi közúti és vasúti forgalom előtt, engedélyezték a kerthelyiségek működését, valamint a szabadtéri előadások megtartását. Ekkortól vált lehetővé az is, hogy a ciklus-záró osztályok visszatérhessenek az iskolába, a nyolcadikosok képességvizsgája, illetve az érettségi vizsga előtti kéthetes felkészítőre.

A lazítások harmadik hulláma június 15-től következett. Ekkortól már nem kell lakhelyi elkülönítésbe vagy hatósági karanténba vonulnia azoknak a Romániába hazatérő személyeknek, akik az EU kevéssé fertőzött országaiból érkeznek. Szintén június 15-től engedélyezték a nagy bevásárlóközpontok, a kültéri medencék, az óvodák és a bölcsődék megnyitását, illetve a templomokban tartott istentiszteleteket, de a mozik, és a plázák játszóterei és beltéri vendéglátóhelyei továbbra is zárva maradtak. Romániában továbbra is kötelező a védőmaszk viselése a közszállítási járműveken és minden nyilvános zárt térben.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.