Pesti Srácok

Sneider Tamás szerint a Jobbikban besúgóhálózat működik

null

A párt előző elnöke azzal indokolta kilépését a Jobbik frakcióból, hogy a baloldali, liberális szavazókat akarja megszólítani Jakab Péter. Varga-Damm Andrea szerint pedig Jakab hazug súgói miatt zsugorodik a párt.

Sneider Tamás a HírTV-nek kedden elmondta, hogy besúgóhálózat működik a Jobbikon belül. A korábbi elnök szerint a Jakab Péter által vezetett Jobbik a baloldali szavazóbázist próbálja megszólítani. A politikus a múlt héten lépett ki a Jobbik frakcióból azt követően, hogy visszahívták parlamenti alelnöki tisztségéből. Ugyancsak az előző héten jelentette be kilépését Farkas Gergely, aki közösségi oldalán azzal indokolta döntését, hogy Jakab Péter számtalan belső fórumon kijelentette: nem hajlandó jobboldali, nemzeti gondolatokat elmondani beszédeiben. Kitért arra is, hogy Jakab Péterék leszámolást folytatnak mindenkivel, akit ellenségnek vélnek és egy besúgóhálózatot működtetnek a pártban.

– mondta Varga-Damm Andrea, aki szerint Jakab Péter Thürmer Gyula, kommunista politikus helyére vezeti a Jobbikot. Hozzátette: a Jakab Péter hazug súgóinak köszönhető a Jobbik lassú pusztulása.

PestiSracok facebook image

A Jobbik nem reagált a hírekre.

Forrás: HírTV

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.