Szánthó: A tragédiát a jognak, és nem paramilitáris egységeknek kell megtorolniuk
A béke és a biztonság szigete vagyunk – mondta Orbán Viktor másfél héttel ezelőtt Sátoraljaújhelyen. A trianoni évforduló kapcsán elhangzott beszéd ezen apró félmondata azonban akkor nyeri el igazi jelentőségét, ha a mostani, az Egyesült Államokból kiindult és Nyugat-Európába átgyűrűző erőszakos zavargáshullámra és ideologikus hevületű kultúrarombolásra tekintünk – írja Szánthó Miklós a Magyar Nemzetben megjelent publicisztikájában.
Az Alapjogokért Központ vezetője szerint kiégett autókat, felgyújtott áruházakat, betört kirakatokat, levadászott rendőröket, az amerikai nagyvárosokban vagy Párizsban, Brüsszelben, Londonban fosztogató, szobordöntögető vandál csoportokat látva talán már mindenki számára világos, hogy ez az egész „rasszizmusellenes mozgalom” már rég nem George Floyd haláláról szól, hanem a fennálló társadalmi rend elleni nyílt támadásról.
Békének és biztonságnak már híre-hamva nincs odaát
– fogalmaz. Szánthó írásában emlékeztet: az eredeti értesülés az, hogy egy amerikai állampolgár az agresszív rendőri intézkedés miatt életét vesztette. Ennek kapcsán az elemző úgy vélekedik, hogy az esetet azonban – ahogyan sok korábbit is – a fősodratú liberális média azonnal faji karakterisztikákkal ruházta fel, hangsúlyozva, hogy az elkövető rendőr fehér, aki már többször alkalmazott túlzott erőszakot, míg az áldozat fekete (utóbbiról a tudósítások elfelejtették megemlíteni, hogy kábítószer-birtoklás, lopás, birtokháborítás és fegyveres rablás miatt több, mint hét évet ült börtönben).
Egy ember halála is tragédia, és ha rendőri túlkapás történt, azt a jognak meg kell torolnia – pontosabban a jognak kell megtorolnia, és nem faji-ideológiai alapon szervezett paramilitáris egységeknek
– vélekedik írásában a szakértő. Szánthó írásában kifejti: a magának már-már vallásos tiszteletet vindikáló „antirasszizmus” szerint van rossz és jó rasszizmus – és a „jó rasszizmus” nyilván az elnyomottak érdekében nyilvánul meg.
Ha ugyanis egyet hátrébb lépünk és széjjel tekintünk a politikai horizonton, azt láthatjuk, hogy valamiféle utópisztikus, radikális egyenlőségeszme nevében most felcserélik a normalitást az abnormalitással, a rendet az anarchiával
– magyarázza írásában az elemző. Véleménye szerint ugyanis a hallgatólagos, ki nem mondott felmentő érv a kisboltokat szétverő, államférfiak szobrait ledöntő, a velük egyet nem értőket szellemileg és fizikailag is megsemmisíteni szándékozó csürhe tombolására az, hogy olyan mértékben nyomja el Amerikában a fekete, Nyugat-Európában a bevándorolt kisebbségeket a „burzsoá” és még mindig megengedhetetlenül a fehérek dominálta társadalom, hogy csak a hatalommal szembeni rendszerszintű agresszió jelentheti a kiutat, azaz az egyenlőség nevében óhajtott társadalmi-faji igazságosság elérését.
Az, hogy egy elképzelt, hóbortos igazságossági szinthez a fizikai brutalitáson keresztül vezet az út, nyilván nem ismeretlen a szocialisztikus törekvések történetéből. Ezért is jegyzi meg elég lényeglátóan Alain Finkielkraut zsidó származású francia filozófus, hogy az „antirasszizmus a XXI. század kommunizmusa”
– jegyzi meg.
Szánthó Miklós arról is írt a Magyar Nemzetben megjelent publicisztikában, hogy tény, hogy az a tendencia, miszerint ma nem elég passzívan antirasszistának lenni, oda vezet, hogy az a fehér, aki nem gyakorol nyilvánosan önkritikát, az rasszista (lásd „white silence is violence”, azaz a fehérek hallgatása önmagában is erőszak). A Black Lives Matter és az annak hátán felkúszó, posztmodern „antifasiszta” mozgalmak által generált, moralizáló önkívületig fajuló nyugati öngyűlölet és megalázkodás azonban számos újdonságot is hordoz magában – mielőtt azt hinnénk, hogy pusztán a ’68-as diáklázadások, a vietnami háború ellen tiltakozó „pacifista” hippimozgalmak, a ’70-es évek militáns feminizmusa vagy a Mao kulturális forradalma által alkalmazott forgatókönyv szimpla újrajátszásáról lenne szó.
Mindezt Szánthó szerint igen komoly előmunkálatok előzték meg. Mint fogalmazott, a haladár életmódszabadságokat, a kulturális egalitarianizmust, a multikulturalizmust vagy az etnikai diverzitás hívságait kerülőutas, álcázott kommunikációval addig és úgy terjesztették globálisan, hogy amikor szükségesnek mutatkozott a politikai korrektség és az emberi jogi fundamentalizmus intézményesítése, akkor az emlékek bárhol és bármikor könnyen előhívhatóvá váltak. Nincs tehát min csodálkozni azon, ha az utcán tömegek állnak az „európai BLM” szolgálatának ügyében, hiszen egyfelől a bevándorlás révén már eléggé sokszínűvé tett nyugat-európai nagyvárosok migránsai jó közvetítőként szolgálnak egy egyébként specifikusan amerikai eset ürügyén kirobbantott kváziforradalomhoz; másfelől nyilván az „elnyomott feketék” mellé áll sok fiatal fehér is, miután a PR- és reklámvilág, a plakátok, a film- és szórakoztatóipar felületein hozzászoktatták őket a fenti liberális „értékekhez”. A politikai akció előtti szellemi tereprendezés tehát sikeres volt.
A teljes írás ITT olvasható.
Forrás: Magyar Nemzet
