Pesti Srácok

Szijjártó: A magyar gazdaság lelkét a magyar tulajdonú vállalatok adják

null

A külgazdasági és külügyminiszter szerint a nyitott magyar gazdaságban fontosak a nemzetközi cégek, de "a magyar gazdaság lelkét a magyar tulajdonban lévő vállalatok adják". Szijjártó Péter erről szerdán, a debreceni déli ipari övezetben beszélt, ahol elhelyezték a BHS Trans Kft. új logisztikai központjának alapkövét.

– tette hozzá a miniszter, megjegyezve: a BHS Trans az ország négy településén épít az idén logisztikai központot összesen 7,6 milliárd forintos beruházással, amelyekkel 165 új munkahelyet teremt.

PestiSracok facebook image

– jelezte Szijjártó Péter. A miniszter azt mondta: a koronavírus-világjárvány gazdasági kérdés is, és miután Magyarország az egészségügyi védekezés szakaszát sikeresen le tudta zárni, most a gazdasági védekezésre kell összpontosítani. Szijjártó Péter szerint van olyan gazdasági filozófia, amely ebben a helyzetben segélyeket osztana, de az eladósodáshoz, kiszolgáltatottsághoz vezet. A kormány ezzel szemben a munkahelyteremtést, a beruházásokat támogatja.

– hangoztatta a miniszter.

– jegyezte meg. Hozzátette: egyre több magyar vállalat sikeres, versenyképes külföldön is; szerinte ilyen a Hell-csoport, és az őt stratégiai partnereként belföldön kiszolgáló, 500 kamionnal rendelkező BHS Trans Kft. Elismerően szólt arról, hogy a BHS Trans az ország öt különböző pontján indít beruházást, ebből négy városban, köztük Debrecenben logisztikai központot hoz létre, összesen 22 ezer négyzetméter alapterületű csarnokokkal és kétezer négyzetméter irodaházzal. Szijjártó Péter elismerően szólt a debreceni gazdasági fejlesztésekről, megjegyezve, hogy a kormány által a napokban elfogadott Debrecen 2030 koncepció jegyében komoly fejlesztések indulnak el az infrastruktúrában, az oktatásban és a kultúrában.

Papp László, Debrecen polgármestere emlékeztetett arra, hogy a BHS Trans logisztikai központjának is helyet adó déli iparterület fejlesztését mindössze négy évvel ezelőtt indították el, és eddig már 1200 munkahely létrejöttét segítik az ott épülő, vagy már működő gyárak. Hozzátette: a tervek szerint 15 hektáron kis- és középvállalkozói (kkv) üzleti parkot hoznak létre.

–mutatott rá a polgármester.

Blága Zsolt, a BHS Trans Kft. senior logisztikai igazgatója felidézte: 2011 tavaszán azt a célt tűzték ki, hogy a logisztikai szegmens egyik maghatározó szereplőjévé váljanak.

– szögezte le.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.