Pesti Srácok

Szijjártó: A magyar vállalatok sikere Magyarország sikere!

Szijjártó: A magyar vállalatok sikere Magyarország sikere!

Az új világgazdasági versenyben a magyar vállalatok akkor tudnak helytállni, ha megerősödnek, új kapacitásokat építenek fel, új technológiákat vásárolnak és bővítik termékportfóliójukat – mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Budapesten, a versenyképességi program támogató okiratainak átadásán.

Szijjártó Péter hozzátette: mindezekhez beruházásokra van szükség, ezért döntöttek úgy, hogy az Európai Unió intézkedését kihasználva 800 ezer eurónyi támogatást biztosítanak azoknak a vállalatoknak, amelyek a jelen helyzetben a munkahelyek megvédése érdekében beruházásokat hajtanak végre. Közölte: a kormány a versenyképesség-növelő támogatási programot 50 milliárd forintos kerettel indította el, végül 178 milliárd forintnyi támogatási igény gyűlt össze. A programra 806 vállalat nyújtotta be pályázatát, amelyekben 377 milliárd forintnyi beruházást vállaltak, így 143 618 munkahelyet tudnak megvédeni.

Csütörtökön újabb három cég vehetett át támogató okiratot a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. A Doktor24 Medicina Zrt. 574,54 millió forintos beruházása 287,27 millió forint állami támogatást kap. A Kecskeméti Gumiipari Kft. 215,45 millió forintos beruházása 107,72 millió forintos költségvetési támogatással számolhat. A Medicontur Orvostechnikai Kft. 575,54 millió forint értékű beruházásához a magyar állam 287,27 millió forinttal járul hozzá.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: Facebook

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.