Pesti Srácok

Szijjártó: Hétfőtől minden átkelő megnyílik az ukrán-magyar határon

Szijjártó: Hétfőtől minden átkelő megnyílik az ukrán-magyar határon

Legkésőbb hétfő reggel megnyílik mind az öt közúti átkelőhely a magyar-ukrán határon – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Kijevben, az ukrán partnerével, Dmitro Kuleba külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatón.

A két miniszter azt követően beszélt újságírók előtt, hogy hét év kihagyás után ismét ülést tartott a magyar-ukrán gazdasági együttműködéssel foglalkozó kormányközi vegyes bizottság. Az értekezlet megtartásáról a két miniszter jegyzőkönyvet írt alá. Szijjártó Péter elmondta, hogy a határátkelők a jelenlegi utazási szabályok fenntartása mellett nyílnak meg. Kiemelte, hogy azért fontos ez, mert jelenleg az egyetlen nyitva tartó átkelőnél, Záhony és Csap között hosszú várakozás tapasztalható, és Brenzovics Lászlónak, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökének külön kérése és kezdeményezése volt Budapest felé a többi átkelő megnyitása is, amiről sikerült megállapodni az ukrán féllel.

tette hozzá a miniszter.

PestiSracok facebook image

Dmitro Kuleba elmondta, hogy a miniszteri találkozó egyik célja Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csúcstalálkozójának előkészítése is volt egyben. Kérdésre válaszolva kifejtette: Kijev abban érdekelt, hogy a csúcstalálkozóra júliusban sor kerüljön, és a megbeszélés tartalmi legyen a két ország vezetői között. Hozzátette, hogy a most aláírt jegyzőkönyv lesz az egyik alapja annak a memorandumnak, amelyet várhatóan a két vezető a csúcstalálkozón aláír majd.

Szijjártó Péter fontosnak nevezte, hogy a kárpátaljai nemzeti közösség oktatási és nyelvhasználati jogait érintő vitákat a két ország civilizált mederben tartsa, és ne lehetetlenítsék el a más területeken való kétoldalú együttműködést.

jelentette ki a tárcavezető. Tájékoztatott arról, hogy a magyar Eximbanknál egy 62 millió dolláros hitelkeretet hoztak létre a magyar és ukrán vállalatok közti kereskedelmi kapcsolatok elősegítésére.

tette hozzá. Sürgette a Nagyhódos és Nagypalád közötti átkelő megnyitása előtt álló bürokratikus akadályok elhárítását az ukrán fél részéről. Emlékeztetett arra, hogy az M3-as autópálya 2023-ra eléri az ukrán határt, és az ukrán fél ígérete szerint addigra az ő oldalukon is kiépül a gyorsforgalmi út. Ezen felül magyar részről mindent elvégeztek ahhoz, hogy a beregsurányi átkelőn is elindulhasson a teherforgalom, valamint elkészültek a ZáhonyCsap közötti Tisza-híd felújítási tervei is tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy Magyarország készen áll a közös árvízvédelmi feladatok ellátására a Tiszán. Egyúttal kifejezte együttérzését az elmúlt napokban Ukrajnában pusztító árvizek miatt, egyben felajánlva Magyarország segítségét.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.