Pesti Srácok

Továbbra is gyorsul a fertőzés terjedése Ukrajnában

Továbbra is gyorsul a fertőzés terjedése Ukrajnában

Továbbra is gyorsuló ütemben terjed a koronavírus-fertőzés Ukrajnában, péntekre megint rekordot döntött az újonnan regisztrált betegek száma – derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített.

A közölt adatok alapján az azonosított fertőzöttek száma egy nap alatt 921 új esettel, 34 984-re nőtt, az elhunytaké 19 újabb halálos áldozattal, 985-re emelkedett, miközben eddig 16 033-an gyógyultak meg a betegségből, közülük 586-an az elmúlt napon. Az egészségügyi alkalmazottak közül eddig már 5877-en fertőződtek meg, és közülük még csak 3548-an gyógyultak meg. A járvány kitörése óta 9767 Covid-19-beteg szorult kórházi ellátásra, 343-at kellett közülük lélegeztetőgépre kapcsolni. Az országban eddig 542 247 PCR-tesztet és 115 494 antitestszűrést végeztek el.

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter szokásos napi tájékoztatóján elmondta, hogy az elmúlt napban a legtöbb új fertőzöttet ismét a nyugati országrészből jelentették, Lviv megyéből 142-t és Rivne megyéből 121-et, továbbá a fővárosból, Kijevből 92-t, Kárpátaljáról 78-at, az ország legfertőzöttebb területéről, a romániai határnál lévő Csernyivci megyéből pedig 76-ot. Kijev az ország második legfertőzöttebb területe – a mutatókban alig marad el Csernyivci megyétől –, eddig 4176 esetet azonosítottak, közülük 96-an haltak meg és 1332-en gyógyultak meg. Kárpátalján 1960-an betegedtek meg a járvány kitörése óta, közülük 53-an hunytak el és 833-an győzték le a kórt.

A miniszter szavai szerint már csaknem tíz napja tart, hogy folyamatosan egyre magasabb számú a fertőzöttek napi növekménye az országban. Ismételten arra kérte a lakosságot, hogy viseljenek szájmaszkot, figyeljenek a távolságtartásra és használjanak fertőtlenítőszereket. Közölte, hogy a tárca kezdeményezni fogja, hogy fokozzák az ellenőrzést azokon a helyeken – főként szupermarketekben és közlekedési eszközökön –, ahol nem tartják be a kötelező szájmaszkviselést és távolságtartást. Nem zárta ki, hogy egyes régiókban ismét szigorítások lesznek, rámutatva arra, hogy Ukrajnában úgynevezett adaptív karantén van érvényben, azaz területenként eltérő korlátozásokat lehet bevezetetni. Szavai szerint nőtt a kórházi ellátásra szorulók száma az országban, ezáltal a kórházi ágyak kihasználtsága is, de pontos adatokat nem közölt.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/EPA/Pavlo Palamarcsuk

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.