Pesti Srácok

Újabb öt esettel, 4086-ra nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon, két beteg meghalt

Újabb öt esettel, 4086-ra nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon, két beteg meghalt

Öttel, 4086-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, és elhunyt két idős krónikus beteg – közölte a koronavirus.gov.hu szombat reggel.

A kormányzati portálon azt írták: öt újabb magyar állampolgárnál mutattak ki koronavírus-fertőzést, az elhunytak száma ötszázhetvenre emelkedett, 2585-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma kilencszázharmincegy. Utóbbiak harminckilenc, az elhunytak hatvan, a gyógyultak negyvennyolc százaléka budapesti. Jelenleg száznyolcvanhat koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük tizenöten vannak lélegeztetőgépen. 3944-en vannak hatósági házi karanténban, a mintavételek száma 253 100.

Megszűnt a veszélyhelyzet, de életbe lépett a járványügyi készültség – hangsúlyozta a portál; az előbbi intézkedést az tette lehetővé, hogy sikeres volt a járvány elleni védekezés első szakasza. Más országokkal ellentétben elkerültük a tömeges megbetegedéseket és a több ezer halálesetet. A járványveszély ugyanakkor nem szűnt meg, így a járványügyi készültség fenntartására és néhány alapvető védelmi intézkedésre továbbra is szükség van. A maszk, sál vagy kendő viselése továbbra is kötelező az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön, a hatvanöt év felettiek külön délelőtti vásárlási sávja azonban megszűnt.

Az oldal térképe alapján eddig Budapesten (1939) és Pest megyében (600) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. Ezt követi Fejér (376), Komárom-Esztergom (301), Zala (260) és Csongrád-Csanád megye (117), a sor végén pedig Békés és Tolna megye áll (13).

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.