Pesti Srácok

Vádat emeltek Hashim Thaci koszovói elnök ellen

Vádat emeltek Hashim Thaci koszovói elnök ellen

A hágai különleges ügyészség az 1998-1999-es szerb-koszovói konfliktus idején elkövetett háborús bűnök, továbbá emberiesség elleni bűncselekmények gyanújával szerdán vádat emelt Hashim Thaci koszovói elnök és a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) további több egykori tagja, köztük Kadri Veseli, a koszovói parlament korábbi elnöke ellen.

Az ügyészség az Európa Tanács 2011-es jelentése alapján a konfliktus idején elkövetett háborús és az emberiesség elleni bűncselekmények, illetve szervkereskedelem miatt indított vizsgálatot az UCK tagjai ellen. Szerdán első alkalommal emelt vádat megalapozott gyanú alapján, feltételezett elkövetők ellen. Az UCK egykori parancsnokai a különleges ügyészség vádirata alapján legalább 100 gyilkosságért felelhetnek. Az áldozatok között mások mellett koszovói albánok, szerbek, romák és más nemzetiségű emberek, valamint politikai ellenfeleik is vannak. Az ügyészség információi szerint mostanáig az UCK mintegy 250 tagját hallgatták ki. Thaci és Veseli korábban tagadták, hogy háborús bűncselekményeket követtek volna el az 1990-es évek végén kialakult konfliktus során. A korábbi parancsnokok többször is megkísérelték akadályozni és aláásni a bíróság munkáját – hangoztatta az ügyészség.

A 2015-ben létrehozott, nemzetközi bírákat és ügyészeket foglalkoztató különleges ügyészséget az Európai Unió finanszírozza, de a koszovói törvények alapján működik. Hatáskörébe az 1998-1999-es koszovói konfliktus idején gerillaakcióiról elhíresült UCK által elkövetett, az ügyészség által feltételezett háborús bűnök vizsgálata tartozik. Az UCK tettei máig vitatottak. Megvádolták azzal is, hogy szervkereskedelmi hálózatot működtetett, amelynek keretében állítólag fogságba ejtett vagy elrabolt szerb és albán nemzetiségű személyeket csonkítottak, illetve gyilkoltak meg. A szervkereskedelmi üggyel kapcsolatban Hashim Thaci koszovói államfő neve is előkerült. Míg a szerbek szemében az UCK egykori vezetői és tagjai háborús bűnösök, a koszovóiak többsége hősként tekint a szerbek elleni harcok vezetőire.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.