Pesti Srácok

Válságos az árvízhelyzet Nyugat-Ukrajnában és Kárpátalján

null

Denisz Smihal ukrán miniszterelnök szerdán válságosnak, a 2008. évinél is súlyosabbnak nevezte az ország nyugati részében súlyos pusztításokat végző és halálos áldozatokat is követelő áradásokat.

A kormányfő szerdán az UNIAN ukrán hírügynökség jelentése szerint körberepülte több kormányzati tisztségviselővel, köztük Arszen Avakov belügyminiszterrel az áradásoktól sújtott területeket. Az árvizek főként négy megyét érintenek: a legsúlyosabb a helyzet Ivano-Frankivszkban, továbbá Lviv, Csernyivci és Kárpátalja megyékben. Smihal közölte, hogy a heves esőzések miatt a folyók kiléptek medrükből, és ennek következtében a víz elöntött egy kórházat az Ivano-Frankivszk megyében lévő Halics városában, ahol koronavírusos betegeket is kezelnek. Szavai szerint megkezdték az intézményben lévők evakuálását.

A belügyminiszter saját jelentésében arról számolt be, hogy Ivano-Frankivszk egyes részeiben a havi átlag 70 százalékának megfelelő csapadék esett az elmúlt két napban. Védőgátakban, hidakban és utakban okozott súlyos károkat a térségben a viharos széllökésekkel kísért eső. Ivano-Frankivszk megyében több, mint 200 települést árasztott el a víz, 29-et vágott el a külvilágtól. Három ember vesztette életét, egyet eltűntnek nyilvánítottak. Három régióban, Ivano-Frankivszk, Lviv és Csernyivci megyében együtt 429,7 kilométernyi útszakaszt és 130 hidat tett tönkre az áradás, továbbá 34 település közlekedési összeköttetése szakadt meg. Szavai szerint már előkészítettek egy helikoptert, amely várhatóan a délutáni órákban élelmiszert visz a külvilágtól elvágott településekre. A mukachevo.net kárpátaljai hírportál fotókat közölt a Munkácsot az Ivano-Frankivszk megyében lévő Rohatinnal összekötő autópályán keletkezett károkról. Az egyik felvételen Kőrösmező településnél egy több méteres beomlás látható az útburkolaton.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: Kárpátinfo.net

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.