Pesti Srácok

Varga Judit: a hazug Sargentini-jelentést az EP bevándorláspárti többsége erőltette át

Varga Judit: a hazug Sargentini-jelentést az EP bevándorláspárti többsége erőltette át

A hazug Sargentini-jelentést az EP bevándorláspárti többsége erőltette át azért, hogy ezzel is nyomást gyakoroljon Magyarország bevándorlás-politikájára - jelentette ki az igazságügyi miniszter vasárnap közösségi oldalán.

Varga Judit bejegyzésében kiemelte: az Európai Unió Bírósága hétfőn tárgyalja Magyarország megsemmisítési keresetét a jogsértő szavazatszámítással elfogadott Sargentini-jelentéssel szemben. Emlékeztetett: 2018. szeptember 12-én a szavazás során az Európai Parlament (EP) tagjai 448 igen, 197 nem és 48 tartózkodó szavazatot adtak le.

- hangsúlyozta.

PestiSracok facebook image

- tette hozzá. Varga Judit szerint az uniós szerződések, valamint az EP eljárási szabályzata és eddigi gyakorlata is egyértelműen a magyar felet igazolja. Az igazságügyi miniszter rámutatott: ha valaki nem akar elmerülni jogi szövegek elemzésében, annak elég, ha egy pillantást vet az EP szavazógépére, amelynek nyomógombjait egy fotón meg is osztotta a bejegyzésben.

- írta. Hozzátette: volt olyan képviselő is a szavazáskor, aki nem tartózkodott a teremben. Úgy fogalmazott:

- húzta alá Varga Judit. Kijelentette: ebben a szellemben, határozott és erős jogi érvekkel készül a kormány a hétfői tárgyalásra. Az igazságügyi miniszter reményeit fejezte ki, hogy az uniós intézmények magukra nézve is kötelezőnek tekintik a jogállamisági elveket, köztük az eljárási szabályok átláthatóságát, amelyek tiszteletben tartását oly' nagy lelkesedéssel kérik számon másokon. Az EU jogállamisági kezdeményezései szempontjából Varga Judit szerint ez alapvető hitelességi kérdés. Megjegyezte, hogy a szavazás előtt néhány nappal maga Sargentini is sejthetett valamit a számításról, amikor azt tanácsolta a hezitáló EP képviselőknek, hogy a magyar szavazás alatt inkább menjenek kávézni.

Forrás: MTI, fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?