Pesti Srácok

Visszaeső erőszakos bűnöző Madeleine McCann feltételezett gyilkosa – Újabb megrázó részletek

null

Büntetett előéletű az a német állampolgárságú férfi, akit a hatóságok Madeleine McCann megölésével gyanúsítanak. A brit kislánynak 2007-ben veszett nyoma. Bár szülei még néhány éve is kitartóan keresték és nem adták fel a reményt, a hatóságok álláspontja szerint a gyermek nem él. Az utóbbi hetekben több hír is megjelent az ügy fejleményeivel. Nemcsak a feltételezett gyilkost nevezték meg, hanem az is kiderült, hogy a német férfi korábban többször ült börtönben erőszakos bűncselekmények miatt. A Blikk azt írja, hogy egy 72 éves nőt is megerőszakolhatott.

A braunschweigi ügyészség szerdán adott ki közleményt, amelyben azt írják, hogy gyilkosság gyanújával indult nyomozás egy német férfi ellen a Madeleine McCann-ügyben, ami egyértelműsíti: a hatósági álláspont szerint a gyermek halott. A gyanúsítottról annyit írtak – és később az ügyészségi szóvivő is csak azt ismételte meg –, hogy a gyanúsított egy szexuális bűncselekmények, köztük gyermekek szexuális bántalmazása miatt többször elítélt 43 éves férfi, aki jelenleg is hosszú szabadságvesztését tölti egy tettéért, amely független a brit kislány ügyétől. A nyomozást a szövetségi bűnügyi hivatal folytatja brit és portugál társszervekkel együttműködve. A Blikk most arról ír, hogy a feltételezett gyilkosnak eddig 17-szer kellett bíróság elé állnia, többek közt testi sértés, gyermekek szexuális bántalmazása, ittas vezetés, lopás és kábítószer-birtoklás miatt. Az egyik legbrutálisabb tette egy 72 éves amerikai turista megerőszakolása volt, még 2005-ben. Az idős asszonyt Praia de Luzban, Madeleine eltűnésének városában támadta meg, és úgy tudni, különösen kegyetlenül bántalmazta áldozatát: kikötözte, majd meg is verte a szexuális erőszak előtt. Tettéért 7 év börtönt kapott.

Forrás: Blikk; Vezető kép: Northfoto

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.