Pesti Srácok

A járvány miatt jelentősen visszaesett a montenegrói idegenforgalom az idén

null

A tavalyihoz képest kilencvenkét százalékkal esett vissza a turizmus Montenegróban az idén a koronavírus-járvány miatt, holott a kormány korábban arra számított, hogy negyven százalékos lesz a visszaesés – közölte a podgoricai sajtó vasárnap. Az Adria-parti államban egy nap alatt 1641-ről 1689-re emelkedett a nyilvántartásba vett fertőzöttek száma. Két halálos áldozata volt a vírusnak szombaton, így a halottak száma harmincegyre emelkedett.

Szerbiában egy nap alatt 20 109-ről 20 498-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Szombaton kilenc újabb halálos áldozata volt a betegségnek, így a halottak száma 461-re nőtt. Mivel a kormány rendeletének értelmében szabadtéren és zárt térben sem tartózkodhatnak tíznél többen egy helyen, Szerbia több városában bezártak a medencék, a piacok és a templomok.

Koszovóban az utóbbi 24 órában 5472-ről 5617-re emelkedett az azonosított fertőzöttek száma, vasárnapra hattal, 130-ra nőtt a halálos áldozatok száma. A koronavírus-járvány miatt a koszovóiak többsége az idei nyarat otthon vagy az albán tengerparton tölti, ahol nincsenek szigorú elővigyázatossági intézkedések – közölte a Koha Ditore című pristinai napilap vasárnap.

Észak-Macedóniában vasárnapra 8786-ról 9026-ra nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Egy nap alatt nyolcan haltak bele a koronavírus okozta Covid-19 szövődményeibe, és ezzel 414-re nőtt a halálos áldozatok száma. Az új fertőzöttek száma még soha nem volt ilyen magas az országban.

PestiSracok facebook image

Bosznia-Hercegovinában az utóbbi 24 órában 7908-ról 8152-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma, öten haltak bele a Covid-19 betegségbe, a halálos áldozatok száma ezzel 245-re nőtt. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) sajtójelentések szerint a következő két hétben tizenegy tonna egészségügyi felszerelést–egyebek mellett maszkokat, arcpajzsokat, gumikesztyűket, védőruhákat és koronavírusteszteket–adományoz Bosznia-Hercegovinának, hogy segítse a járvány lassítását a nyugat-balkáni országban.

Forrás: MTI, Fotó: MTI/EPA/Antonio Bat

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.