Pesti Srácok

A koronavírus-járvány miatt nem lesz republikánus elnökjelölt-állító nagygyűlés Floridában

A koronavírus-járvány miatt nem lesz republikánus elnökjelölt-állító nagygyűlés Floridában

Nem lesz republikánus elnökjelölt-állító konvenció a floridai Jacksonville-ben – jelentette be csütörtökön Donald Trump amerikai elnök.

A nagyszabású rendezvény, ahol Trump az elnökjelöltséget elfogadó beszédét is elmondta volna, a koronavírus-járvány miatt, biztonsági okokból marad el. Az elnök szerint "egyszerűen nem alkalmas az idő a nagy, sok embert vendégül látó" floridai gyűlés megtartására. A republikánus konvenció másik rendezvényét azonban az előzetes terveknek megfelelően megtartják az észak-karolinai Charlotte városában. A párt rendezvényét eredetileg is Charlotte-ban tartották volna, de az Országos Republikánus Bizottság (RNC, a párt vezető szerve) elnöke, Ronna McDaniel nem tudott megállapodni az állam demokrata párti kormányzójával, Roy Cooperral a járvány miatt szükséges óvintézkedésekről. A kormányzó nemcsak a megfelelő óvintézkedéseket követelte meg, amelyekkel a republikánus politikusok is egyetértettek, hanem erőteljesen korlátozni akarta a meghívottak számát is. Júniusban született meg a döntés, hogy két helyszínen tartják a konvenciót: Charlotte-ban az egyes pártrendezvényeket és tanácskozásokat, Jacksonville-ben pedig Trump ünnepi beszédét.

– mondta Trump csütörtökön. De leszögezte azt is, hogy az elnökjelöltséget elfogadó beszédét megtartja, csak "más formában". Nem fejtette ki azonban, hogy mire gondol.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. Hozzáfűzte, hogy

A konvenciót augusztus 24. és 27. között tartják.

Az amerikai elnök bejelentése előtt nem sokkal adta ki a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház az adatokat arról, hogy a koronavírussal diagnosztizált fertőzöttek száma az Egyesült Államokban meghaladta a négymilliót.

Forrás: MTI; Vezető kép: MTI/EPA/John Minchillo

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.